Foci

Ronaldóék már a döntőről álmodnak

Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )
Cristiano Ronaldo (cristiano ronaldo, )

Miután a portugál labdarúgó-válogatott bejutott az Eb-elődöntőbe a csapat nem titkolt szándéka, hogy finálét játszhasson.

Csütörtökön kilencven percnyi játék után eldőlt, hogy Portugália kvalifikálta magát elsőként a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokság elődöntőjébe. A luzitánok Cristiano Ronaldo fejesgóljával 1-0-ra verték Csehországot, ugyanakkor nagyobb is lehetett volna a különbség, a Real Madrid klasszisa például egymaga kétszer trafálta telibe a kapufát.

„Csalódottak voltunk a meccs után, szerettünk volna elődöntőbe, majd döntőbe jutni. Ugyanakkor azt kell mondjam, szerintem jól játszottunk. Remekül küzdöttünk egy olyan ellenféllel szemben, amelyik veszélyesen játszott és számos helyzetet dolgozott ki. Tartottuk magunkat az első félidőben, a másodikra azonban elfogyott szufla. Ők aztán betaláltak és nagyjából ennyi is a történet.

Ha valaki két és fél éve, a kinevezésemkor elmondja mik történnek majd velünk a selejtezők során, és mindezek ellenére negyeddöntőbe jutunk az Eb-n, nem hittem volna neki. Bízom a csapatomban, a képességeikben: tudom, hogy jók a játékosaim. Ugyanakkor a portugálok erősebbek voltak, nem voltunk egy szinten velük” – értékelt Michal Bílek a lefújás után.

A túloldalon Paulo Bento természetesen elégedett volt övéivel, majd már egy kicsit az elődöntőről is beszélt.

„A meccs elején nem volt túl sokszor nálunk a labda, azonban 20-25 perc után belerázódtunk a meccsbe, dominálni kezdtünk és felvettük a saját tempónkat is. Amikor nyomást gyakorolsz az ellenfélre, aki maximálisan kell figyelni elöl és hátul is, azonban a félidő után nem érződött a cseheken, hogy egy nappal többet pihentek volna. Azt kértem a játékosaimtól, hogy amit az első felvonás végén láttam, azt nyújtsák a második etapban, ez sikerült, számos helyzetünk volt és szép játékkal nyertünk.

Az elődöntőben ezen a szinten szinte már mindegy ki jön szembe, mindegyik csapat nagyon erős. Mi azon leszünk, hogy ha a spanyolok, vagy a franciák jönnek túljussunk rajtuk.”

“Megérdemelt a győzelmünk” – mondta a meccs hőse, Ronaldo. “Az első húsz perc nem volt az igazi, de az utána következő hetvenben uraltuk az összecsapást, ennek pedig nagyon örülünk. A célunk a döntőbe jutás, tudjuk, hogy komoly ellenfelek várnak még ránk, de hisszük, hogy sikerülhet.”

Eredmény – labdarúgó-Európa-bajnokság, negyeddöntő

Varsó, Nemzeti Stadion. Vezette: Webb (angol)

Csehország – Portugália 0-1 (0-0)

Csehország: P. Cech – Gebre Selassie, Kadlec, Sivok, Limbersky – Plasil, Hübschman (Pekhart, 86.) – Jirácek, Darida, Pilar – Baros Szövetségi kapitány: Michal Bílek

Portugália: Rui Patrício – J. Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao – Moutinho, Veloso, Meireles (Rolando, 87.) – Cristiano Ronaldo, Hélder Postiga (Hugo Almeida, 40.), Nani (Custodio, 84.) Szövetségi kapitány: Paulo Bento

Gólszerző: Cristiano Ronaldo (79.)

Sárga lap: Limbersky (90.), illetve Nani (26.), Miguel Veloso (27.)

Videó: Ronaldo elődöntőbe fejelte a portugálokat


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik