Foci

Ilyen a német focistadivat

mez (mez)
mez (mez)

David Beckham-ről már régóta tudjuk, hogy rajong a divatért. De hogy Jogi Löw és a német focisták szekrénye mit rejt, eddig nem is sejtettük.

A német nemzeti tizenegyet már 2006 óta a Strenesse divatcég öltözteti. A cég vezetői Gerd és Luca Strehle időben felismerték, hogy a focisták és edzőik többet jelentenek, mint egyszerű sportolók. Olyan ikonok, akik jól néznek ki, magasak, szeretnek elegánsan öltözködni és reprezentálni.

Az új divat elterjesztésében is nagy szerepük van. Gondoljunk csak a karcsúsított ingekre, amelyek eladási száma . , őrületesen megugrott 2006 óta, amióta Joachim Löw és csapata először megjelent benne. „Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a férfiingek hetven százalékát a nők vásárolják” – teszi hozzá Luca Strehle. „Talán csak egyszerűen szép ingekben akarják látni a férjüket.”

Nem kell piros zakó

Bastian Schweinsteiger nadrágja vagy Mario Götze zakója természetesen nem konfekciódarab. Valamennyi sportoló ruhái méretre készülnek, sőt újabban az U21 csapatáé is. A divattervezők ötleteiket először a csapat menedzserével, Oliver Bierhoffal, majd Löw-vel és a játékosokkal is egyeztetik. Így aztán nem is kerülhet minden javasolt darab a ruhatárukba. Ebben az évben például egy extrém piros zakót szavaztak le a játékosok. A divatcég azt is tudja, még ha nem is részleteiben, hogy a “Löw&Co.” melyik játékra miben érkezik.

Löw a játékosoknak állítólag e-mailben írja meg, hogy melyik alkalomra mit vegyenek fel. Oliver Bierhoff egyébként saját állítása szerint szekrényében már különválogatta a kereknyakú és V-kivágású pulóverjeit is színük és anyaguk szerint.

Házmester-kék kollekció

A német focisták ruhái persze olykor megosztják a közvéleményt. Az Eb-kollekcióról például azt írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung, hogy az a német divat veresége. Szerintük az aktuális kollekció színe „házmester-kék”, a nadrág szürkés árnyalata „ a munkaruházati üzletek kínálatára emlékeztet, a cipő pedig „olyan, mint a nedves homok”.

Gerd Strehle viszont boldog, ha ekkora visszhangja van ruháiknak. „Hogy is volt a Jogi-ingek esetében? Először mindenki azt kérdezte, hogy lehet ilyen szűk inget hordani. A pulcsival pedig: mi ez a kék kasmír pulóver, amit az edző csupasz testre húzott fel? Akkoriban sok támadás ért minket, ma pedig kultuszdarabok. A divatnak megosztónak kell lennie, nincsen egyetlen érvényes nézet.”

A cég férfikollekciója iránt a focibajnokságok idején természetesen megnő az érdeklődés, de egyébként sem kell aggódniuk, hiszen a Strenesse cég 45 éve van a piacon, és 450 munkatársával évi 70 milliós forgalmat bonyolít.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik