Foci

A németek imponáló játékkal a négy között

lahm klose (németország, philip lahm, miroslav klose, )
lahm klose (németország, philip lahm, miroslav klose, )

A görögök egy kicsit ráijesztettek Németországra, de a labdarúgó-Eb egyik nagy esélyese megrázta magát és négy közé jutott.

A legsimább negyeddöntőnek kiáltották ki a német-görög összecsapást a szakemberek és a futballszerető közönség is.

em véletlen, hiszen Joachim Löw együttese már az Eb előtt is a torna egyik esélyese volt, nem mellesleg három győzelemmel abszolválta a legkeményebb csoportot: megverte Hollandiát, Dániát és Portugáliát is. A germánoknál kimaradt a kezdőből Lukas Podolski és a gólgyáros Mario Gomez is, a helléneknél sárga lapok miatt hiányzott Jorgosz Karagunisz.

Az első félidő fele kissé unalmasan telt el, de a németek mindenképpen fölényben játszottak, a kezdőben helyet kapó mönchengladbachi Reus többször is nagy helyzetben találta magát. Khedira és Özil is próbálkozott, mégis egy védő, Lahm rezgette meg először a hálót: nem zavarta senki, középről lőtte ki Szifakisz kapuját (1-0).

A második félidőben váratlanul egyenlített a kicsit kiengedő, kevésbé koncentráló németek ellen: Szalpingidisz adta be a labdát, Szamarasz estében lőtt Neuer kapujába (1-1). Nem sokat teketóriázott ezután a német válogatott, pár perc múlva újra vezetett: Khedira bombázott a kapuba egy kipattanó labdát (2-1).

És innentől nem állt le a Löw-csapat: előbb Özil szögletét Klose fejelte a kapuba (3-1), majd egy tűzijáték után a kipattanót Reus fejezte be (4-1), mégis sikerült tehát neki a gólszerzés.

A végén bejött a fiatal Götze, valamint a gólkirályjelölt Mario Gomez is, de ők nem, hanem a görögök szereztek gólt: egy kék-fehér támadás végén Boateng kezére pattant a labda a 16-oson belül, a 11-est Szalpingidisz értékesítette (4-2).

Angela Merkel német kancellár fogadhatta Michel Platini UEFA-elnök gratulációját, a németek az angol-olasz ngeyeddöntő győztesével találkoznak az elődöntőben.

Eredmény – labdarúgó-Eb, negyeddöntő

Németország – Görögország 4-2 (1-0)

Gdansk, PGE Arena. Vezette: Skomina (szlovén)

Németország: Neuer – J. Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Reus (Götze, 80.), Özil, Schürrle (Th. Müller, 67.) – Klose (Mario Gomez, 80.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw

Görögország: Szifakisz – Toroszidisz, Papasztathopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz (Fotakisz, a szünetben) – Makosz, Maniatisz – Ninisz (Gekasz, a szünetben), Kacuranisz, Szamarasz – Szalpingidisz. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerzők: Lahm (39.), Khedira (60.), Klose (68.), Reus (74.), illetve Szamarasz (55.), Szalpingidisz (89.)

Sárga lap: Szamarasz (14.), Papasztathopulosz (75.)

Videó – a mérkőzés hat gólja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik