Foci

Nyíregyházán játssza BL-selejtezőjét a Loki

Nyíregyházán fogadhatja ellenfelét a Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában.

Szilágyi Sándor cégvezető elmondta, az európai szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy ha a mérkőzésen minden rendben lesz, vagyis nem történik szurkolói rendbontás és az UEFA előírásainak is eleget tesz a klub, akkor továbbjutás esetén a 3. forduló hazai összecsapását is megrendezhetik a nyíregyházi Városi Stadionban.

Az UEFA ellenőre május közepén tekintette meg a diósgyőri és a nyíregyházi stadiont. A DVTK arénájában sok hiányosságot találtak, így a Debrecen két évvel korábbi, a bolgár Liteksz Lovecs elleni Európa Liga-selejtezőjéhez hasonlóan ismét Nyíregyházán fogadja ellenfelét.

Az UEFA a 2010-es mérkőzést követően leszögezte, hogy legközelebb csak abban az esetben lehet nemzetközi meccset rendezni ott, ha pótolják az akkor felmerült hiányosságokat. Mivel ezeket azóta a stadion kezelője elvégezte, minden akadály elhárult a találkozó megrendezése elől.

A BL-selejtező 2. fordulójának első mérkőzését július 17-én vagy 18-án, a visszavágót július 24-én vagy 25-én rendezik. Az a június 25-i sorsoláson dől el, hogy ki lesz a DVSC-TEVA ellenfele.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik