Az OTP Bank Ligában a 10. helyen végző Kaposvár vezetői a tervekről és a célokról tartottak sajtótájékoztatót.
Elhangzott, hogy az olimpiai bajnok Bene Ferencről elnevezett akadémián már készül az új centerpálya, valamint egy műfüves tesztpálya, de a klubvezetők nem elégednek meg ennyivel.
“Egy jelenleg iparterületként funkcionáló pályát szeretnénk megvásárolni a TAO-források segítségével, és ott egy ugyanolyan sportközpontot kialakítani, ami már a város másik részén, a Cseri úton megvalósult, illetve napjainkban felújítás alatt áll” – jelentette be Horváth Miklós, a klub elnöke.
A kaposvári egyike az ország hat futballakadémiájának, és a jövőben is szeretné megőrizni a helyét az élvonalban. A somogyiak tavaly 200 millió forintot kaptak a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, emellett 120 millió forintot nyertek a TAO-pályázaton, és az idén is bízhatnak a nagy összegű támogatásban.
A Rákóczi a nyáron immár a kilencedik idényét kezdheti meg az élvonalban, de még kérdés, hogy ki lesz a csapat vezetőedzője a távozó Sisa Tibor helyett.