Foci

Milánóban véget ér egy korszak

Alessandro Nesta után Gennaro Gattuso és Filippo Inzaghi is elhagyja nyáron az AC Milant.

Nesta csütörtökön jelentette be, hogy a nyáron távozik a piros-feketéktől, és az Egyesült Államokba, a New York Red Bulls gárdájához szerződik. Mellette két másik alapember is úgy látja, itt az idő, hogy váltsanak.

A teherbírásáról és kőkemény belépőiről ismert Gattuso 1999-ben került a Salernitanától a San Siróba. A középpályás korábban elmondta, csak abban az esetben hosszabbít a piros-feketéknél, ha garanciát kap rá, a következő szezonban nem fog a kispadon ülni, mivel folyamatos játéklehetőségre vágyik.

“Elmegyek, mert itt az ideje, hogy átadjam a helyem másoknak. Ezt a döntést már korábban meghoztam.” – nyilatkozta Gattuso.

A milánóiak másik ikonja, Inzaghi sem újítja meg lejáró szerződését, de a támadó minden bizonnyal nem választ magának új csapatot, hanem a visszavonulás mellett dönt.

“Köszönöm Milan, köszönöm futball.” – búcsúzott a lesipuskás, 38 éves csatár, aki 2001-ben került a Milanhoz a Juventustól. 11 év alatt 125 gólt szerzett piros-feketében.

A Milan az előző fordulóban elbukta a bajnoki címért folytatott versenyfutást, ugyanis kikaptak a városi rivális Intertől, de a Juve nyerni tudott, így a Zebrák ünnepelhettek bajnoki címet egy fordulóval a pontvadászat vége előtt.

A milánóiak a Novarát fogadják vasárnap, az utolsó körben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik