Foci

Gálaelőadással lett bajnok a Debrecen

A DVSC-TEVA együttese 4-0-ra diadalmaskodott hazai pályán a Pécs ellen és ezzel biztossá vált, hogy megnyeri az OTP Bank Liga 2011-12-es kiírását.

Már az első percekben érződött, hogy a DVSC-TEVA ezen a napon be szeretné biztosítani az első helyét a bajnokságban. Jobbára a pécsi térfélen folyt a játék az első félidőben, Dibusz Dénes több védéssel őrizte az ikszes állást.

A 23. percben aztán vezetést szerzett a Loki, Coulibaly felé ívelték fel a labdát a félpályáról, a francia támadó nem érte el, Nagy József azonban rosszul fejelte haza a labdát, amely így elpattogott a kapujából kifutó Dibusz mellett – bődületesen nagy öngól volt (1-0). A bekapott találat még jobban összezavarta a pécsi fejeket, a remekül játszó Bouadla pedig tovább növelte a hazai előnyt, remekbeszabott szabadrúgása után Dibusz ugyan a kapufára tudta ütni a labdát, de az előbb gólvonalra pattant, majd a hálóba perdült (2-0).

Ezzel még nem ért véget az első félidő, már amikor mindenki a szünetre készült Bouadla adott mesteri labdát Bódinak, aki közelről volt eredményes (3-0).

A második félidőben is a DVSC akarata érvényesült, a csurig megtelt lelátók előtt igazi örömfocit játszott a Debrecen. Az 55. minutumban jött is az újabb hazai gólt, Coulibaly lapos löketét még fogta Dibusz, ám a kipattanót Kulcsár senkitől sem zavartatva passzolta a hálóba (4-0).

Négygólos hátrányban már volt pár helyzete a PMFC-nek, előbb Andorka lőtt, majd a csereként beálló Okoronkwo vette célba kétszer a kaput, előbb azonban a kapufa, majd Verpecz kapus hárított. A hazai drukkerek öröme akkor vált teljessé, amikor a klub emblematikus figurája, Dombi Tibor (a tavasszal először) pályára lépett, Bódit váltotta.

Az utolsó tíz percben már felállva ünnepelt a publikum, a DVSC 4-0-ra megnyerte a mérkőzést és 2010 után újra megnyerte a magyar bajnokságot. Hatodszor ünnepelhetett aranyérmet az utóbbi évek magyar sikercsapata. A Loki idén már a Magyar Kupát is megnyerte egy emlékezetes összecsapáson. Amennyiben a Debrecen vereség nélkül lehozza a Budapest Honvéd elleni idegenbeli, majd a Haladás elleni hazai mérkőzését, úgy veretlenül lehet bajnok, erre pedig 46 éve nem volt példa itthon. Akkor a Vasas hajtotta végre ezt a bravúrt.

Ezzel eldőlt, hogy a hajdúsági alakulat a következő szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, míg az MTK Budapest, amely a Magyar Kupa-döntőben 11-esekkel maradt alul a Debrecennel szemben, az Európa Ligában lesz érdekelt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a bajnoki második egy körrel később kapcsolódik be az Európa Liga selejtezőjébe, mint a nyitófordulóban debütáló harmadik helyezett és az MTK.

“Örülök, hogy fantasztikus közönségünk segítségével elértük a célunkat és megnyertük ezt a mai mérkőzést is. Szurkolóink az egész szezonban mellettünk voltak és segítettek minket a szereplésünkben. Gratulálok a keret minden egyes játékosának a jó teljesítményhez és az egész éves munkához. Szeretnénk a bajnokságot veretlenül megnyerni” – hangzott a sikeredző, Kondás Elemér nyilatkozata.

Eredmény – OTP Bank Liga, 28. forduló

Debrecen, 11 000 néző, Vezette: Farkas Á.

DVSC-TEVA – PMFC-Matias 4-0 (3-0)

DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté P. (Simac, 77.), Mészáros, Korhut – Kulcsár, Bódi (Dombi, 80.), Varga J., Szakály P. – Bouadla (Yannick, 60.), Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér

Pécs: Dibusz – Nagy J., Lantos, Goia, Marovic (Okoronkwo, 65.) – Regedei (Nagy D., 78.), Paracki, Kvekveskiri, Zeljkovic – Fröhlich, Horváth Zs. Vezetőedző: Mink Olivér

Gólszerzők: Nagy J. (23., öngól), Bouadla (41.), Bódi (44.), Kulcsár (55.)

Sárga lap: Máté P. (11.), Varga J. (63.), Mészáros (85.), illetve Marovic (40.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik