Foci

Fontos Kaposvár- és Haladás-győzelem

A labdarúgó OTP Bank Ligában a Kaposvár a Pécset odahaza, a Haladás a Siófokot idegenben verte meg.

Úgy tűnik, a nagy meleg megzavarta a labdarúgó NB I. mezőnyét, ugyanis mind az Újpest-Vasas (2-0), mind a Diósgyőr-Debrecen (0-2) találkozó, mind pedig a Siófok-Haladás és a Kaposvár-Pécs találkozó gyengére sikeredett.

A ZTE pápai győzelmét azért nem említjük, mert az az eredménye miatt legalább hordozott valami különlegességet magában.

Siófokon csak a második félidőben aktivizálták magukat a csapatok, a kettő közül azt is a Haladás tette jobban: az első kaput is eltaláló labdájával megszerezte a vezetést Halmosi. Oross három perccel becserélése után növelte az előnyt, a hazaiak előtt egyedül Simon lövésénél adódott lehetőség.

A Kaposvár a Vasas és a Pápa mellett a második kieső pozíció egyik várományosaként várta a 26. fordulót, de könnyen lehet, hogy a Pécs felett aratott 1-0-s győzelem után egy kicsit fellélegezhet. A 32. percben Regedei kapufájánál mázlija volt a somogyiaknak, de a helyzet nélkül lehozott első félidő után a másodikban három perc alatt betalált a fiatal Balázs Benjámin.

A 75. percben a Pécs Bajzát révén ismét kapufát lőtt, a klub pedig alighanem azzal, hogy elzavarta Mészáros Ferenc vezetőedzőt. Mink Olivérrel még nyeretlen a csapat.

Eredmény – OTP Bank Liga, 26. forduló

FGSZ-Siófok – Haladás 0-2

Siófok, 500 néző, vezette: Böcskei

Siófok: Ribánszki – Mogyorósi, Fehér, Nyári, Fejes, Haraszti, Kecskés (Pál, 73.), Egerszegi, Melczer (Nagy, 66.), Simon, Sowunmi (Huszák, 59.). Vezetőedző: ifj. Mihalecz István

Haladás: Rózsa – Schimmer (Búrány, 65.), Guzmics, Korolovszky, Tóth P., Nagy D. (Oross, 79.), Rajos, Iszlai, Halmosi, Radó (Horváth, 83.). Vezetőedző: Artner Tamás

Gólszerzők: Halmosi (52.), Oross (81.)

Sárga lap: Egerszegi (31.), Kecskés (36.), Melczer (60.), illetve Nagy (24.), Korolovszky (36.)

Kaposvári Rákóczi – Pécsi MFC-Mathias 1-0 (0-0)

Kaposvár, 2500 néző, vezette: Radványi

Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Graszl, Bank, Jánvári, Balázs, Addo (Diallo, 89.), Safaric, Horváth (Hegedűs, 66.), Bebeto, Grumic (Haruna, 70.). Vezetőedző: Sisa Tibor

Pécs: Dibusz – Simonfalvi, Causic, Lantos, Kvekveskiri, Regedei, Frőlich, Paracki (Scepanovic, 65.), Demjén (Ato, 71.), Andorka (Zeljkovic, 74.), Bajzát. Vezetőedző: Mink Olivér

Gólszerző: Balázs (48.)

Sárga lap: Diallo (90.), Bebeto (90.), illetve Kvekveskiri (4.), Paracki (14.), Bajzát (55.), Scapanovic (90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik