Foci

Régi-új britekkel erősít a Vasas

Két, a Fulhamben nevelkedett játékossal erősítette meg keretét a kiesés ellen küzdő angyalföldi labdarúgóklub.

Már csak három pont választja el a tabellán kiesőhelyen lévő, 15. Vasast a 14. Pápától, így az angyalföldieknek még minden esélyük megvan arra, hogy egy huszáros hajrával kiharcolják a bennmaradást. Főleg úgy, hogy szerdán Marijan Vlak keretéhez csatlakozott két, korábban már Angyalföldön járt brit légiós: Kasali Yinka Casal és Bradley Hudson-Odoi.

A két játékos ősszel már szerepelt a Vasasban, de télen a vezetőség megvált a Fulhamben nevelkedett labdarúgóktól. Most azonban visszatértek, hogy kivegyék a részüket az NB I-es tagság megőrzésében.

Casal nigériai-angol kettős állampolgár, aki szerepelt a Swindon Town és a román CFR Cluj keretében is, és ősszzel öt hazai mérkőzést játszott a piros-kékek védelmében. Casal futóteljesítményét remekül mutatja, hogy 13 éves korában – még 1999-ben – a 4×100-as váltó tagjaként  brit rekordot állított fel. Hudson-Odoi ghánai-angol támadó, aki szintén a Fulhamben töltötte ifi éveit, háromszor húzhatta magára a Vasas mezét, és tagja volt a ghánai utánpótlás válogatott keretének is.

A két régi-új játékos élő szerződéssel rendelkezik a Vasasnál, így akár már a hétvégi Újpest elleni rangadón is bevethetőek lesznek.

 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.