Foci

Az idegek harca az NB I-ben

Vasárnap a Győr és a listavezető Debrecen is pályára a labdarúgó OTP Bank Ligában. Előbbi a Diósgyőrt, utóbbi a Kaposvárt fogadja.

A magyar bajnokság 25. fordulójában továbbra is kiélezett csata zajlik a bajnoki címre törő Debrecen és Győr között. Az eddig veretlen hajdúságiak kétpontos előnyben vannak a Rába-partiakkal szemben, ám a múlt héten csak perceken múlt, hogy az ETO nem ugrott a tabella élére – a hajrában egyenlített a Ferencváros. Ha nem lenne elég a belharc, az érintetteknek hátrafelé is kell kacsintgatniuk, ugyanis a Videoton szombati győzelmével elérhető közelségbe került ehhez a kettőshöz.

Kondás Elemér, a Loki trénere szerint a bajnokság ezen szakaszában már minden együttes élet-halál harcot vív, így nincs könnyű mérkőzés.

„Ilyenkor már nagyon nehezek a mérkőzések, az idegek harca is folyik, hiszen vannak olyan együttesek, amelyeknek csak a győzelem az elfogadható. Nekünk is nagyon fontos, hogy begyűjtsük vasárnap a három pontot, ennek megfelelően kell majd pályára lépnünk. A Kaposvár mindig masszív, mindegy, hogy hazai pályán játszik, vagy idegenben, de mindegyik csapat, amelyik Debrecenbe látogat, elsősorban stabilitásáról híres. Nem lesz egyszerű feladat, de meg kell oldani a játékosoknak” – mondta Kondás a dvsc.hu-nak, aki biztosan nem számíthat a góllövőlistát vezető Adamo Coulibaly játékára. A francia támadó eltiltását tölti, mert összegyűlt az öt sárga lapja.Kaposvári oldalon abban bíznak, hogy a sikerül megtréfálni az utóbbi időben kissé megtorpanó Debrecent.

„A Debrecennel már háromszor találkoztunk ebben az évadban. A bajnokságban, az őszi szezonban itthon 1-1-es döntetlent sikerült elérnünk ellenük, úgy, hogy a végén kaptak egy tizenegyest. A Debrecen most nincs jó formában, és remélem, ez így is marad a mi meccsünkig. Megpróbálunk mindent beleadni, és bízom benne, hogy sikerül pontot, pontokat szerezni. Szerintem higgadtan kellene játszanunk, nincs vesztenivalónk, passzolni, támadni kell, és akkor nem lehet probléma” – így Balázs Benjámin, a Rákóczi középpályása a rakoczifc.hu-n.

A Győr majd a azt a Diósgyőrt látja vendégül, amely legutóbbi három mérkőzését elveszítette, így érthetően nem túl rózsás a hangulat a csapat háza táján.

“Igyekeztünk feltérképezni a Diósgyőrt, hiszen egy nagyon jó csapatról van szó. Visszanéztük a Ferencváros elleni mérkőzésünket és kielemeztük a hibákat. Felhívtuk a játékosaink figyelmét arra, hogy a Diósgyőr ellen játékban és gondolkodásban is száz százalékot kell nyújtanunk. Mindent meg kell tennünk a győzelemért, nagyon bízom szurkolóink támogatásában is, csak együtt érhetünk el sikereket” – mondta Pintér Attila az eto.hu-nak.

OTP Bank Liga, 25. forduló – vasárnapi mérkőzések

Győri ETO – DVTK – TV: m1, 16 óra 30

DVSC-TEVA – Kaposvári Rákóczi – TV: Sport2 18 óra 30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik