Foci

A Vasas már nem tartozik a focistáknak

A Vasas FC Kft. a tulajdonosváltás óta kiegyenlítette azon adósságait, tartozásait, amelyek a munkaszerződésekre vonatkoztak március végéig.

Markovits László, a Vasas SC elnöke, aki jelenleg a Vasas FC Kft. ügyvezetői posztját is betölti, a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a sportklub ugyanazért a jelképes összegért veszi vissza a többségi tulajdonrészt a labdarúgócsapatot működtető cégben, amennyiért annak idején eladta.

“A tartozásokat a sportklub és a támogatói kör állja, de mivel a pénzügyi és jogi átadás-átvétel még nem zárult le, ezért a pontos összeget még nem tudunk mondani. Mindenkit kifizettünk, illetve minden féllel megegyeztünk, egyedül a Mehmedagic-kérdés van még nyitva. Azzal kapcsolatban tart a fegyelmi bizottság vizsgálata, de hiszünk abban, hogy ez is számunkra kedvezően fog lezárulni, talán hetek múlva” – közölte Markovits. A horvát játékos két mérkőzésen jogosulatlanul szerepelt, ezért két pont levonás fenyegeti az utolsó előtti Vasast.

Az elnök jelezte, a vezetőség abszolút pozitívan látja az NB I-ben maradás esélyeit.

“Bízunk benne, hogy a csapat a pályán kiharcolja a bennmaradást, és a hátralévő hat meccsen elegendő pontokat gyűjt. A Pápa elleni, szombati találkozó sorsdöntő lesz, nagyon fontos a három pont megszerzése” – vélekedett Markovits, aki elárulta, szombaton 16 órakor Vasas-legendák, így Ráduly József, Ihász Kálmán és Mészöly Kálmán az öltözőben látogatják meg a mérkőzésre készülő játékosokat, hogy éreztessék a találkozó fontosságát.

Szintén az idény végéig szerződött a klubhoz a korábbi válogatott Gyepes Gábor:

“Az angliai évek alatt sikerült elsajátítanom, hogy az utolsó percig küzdeni, hajtani kell. Érzem magamban is az erőt, és a csapattársaimban is. Szeretnék bizonyítani, hogy a Vasas nem ott áll a tabellán, ahol kellene. Garanciát vállalni én sem tudok semmire, de ígérem, mindent meg fogunk tenni, hogy a csapat még összefogottabban játsszon, és az élvonalban maradjon” – mondta Gyepes.

A hátvéd kifejtette, azért hozta nyilvánosságra, hogy havi bruttó százezer forintért, illetve egymilliós bennmaradási prémiumért igazolt Angyalföldre, mert nem a pénz, hanem a játéklehetőség vonzotta.

Mivel Marijan Vlak, az újonnan kinevezett vezetőedző azt nyilatkozta, reméli, hogy néhány játékost tudnak igazolni, szinte biztos, hogy a nemrég a Fáy utcába igazoló Gyepes mellett mások is érkezhetnek még a XIII. kerületbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik