Foci

Az ember, akiben töretlenül bíznak

Meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Vicente del Bosque, a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott szövetségi kapitánya.

Spanyolországban másképp mennek a dolgok. Ott meccs előtt nem állítanak föl senkit, sőt, meg sem várják az esedékes nagy torna, a labdarúgó Európa-bajnokság végkimenetelét, inkább az eredménytől függetlenül szerződést hosszabbítanak az edzővel.

Mondjuk van mire. A 61 éves tréner a sapnyol válogatott irányítását a 2008-ban megnyert Európa-bajnokság után vette át az akkor 70 éves  Luis Aragonéstől, majd 2010-ben, a dél-afrikai vb-n világbajnoki címre vezette a spanyolokat. Vicente del Bosque novemberben már említette, hogy szóban megállapodtak a folytatásról, és most az Onda Cero rádiónak erősítette meg szerződéshosszabbítását. Az új megállapodás időtartamát azonban nem árulta el. Abból, hogy a spanyol szövetség általában ciklusokra ajánl munkát, arra lehet következtetni, hogy Del Bosque lesz majd a spanyol nemzeti együttes szakvezetője a 2014-es, brazíliai világbajnokság végéig.

A címvédő válogatott az olasz, az ír és a horvát csapattal szerepel azonos csoportban a június 8-án kezdődő, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n. A futballtörténelemben még nem volt olyan csapat, amely egymást követően nyert volna Európa-bajnokságot, világbajnokságot és újra Európa-bajnokságot. Idén lehet. Ha így lesz nem csak a spanyol válogatott, de del Bosque is történelmet ír.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik