Foci

Détári bírózik is, meg nem is, a Loki hálás a Fradinak

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott az ETO-val a labdarúgó OTP Bank Ligában, így a Pakson botló Debrecen a tabella élén maradt.

Ahogyan arról beszámoltunk, nem bírt egymással a Győr és a Ferencváros a labdarúgó NB I. szombati játéknapján. A Győr kétszer vezetett az Üllői úton, de a hazaiak mind a két alkalommal egyenlíteni tudtak.

A második ferencvárosi gól meglehetősen érdekes körülmények között született: egy szöglet után Klein és Djordjevic összefejelt, a játék azonban tovább ment, Simic lövését védte ugyan Stevanovic, de a lecsorgó labdát a saját combjára ütötte, ami végül a kapuban kötött ki. Reklamáltak az ETO játékosai, de Iványi játékvezető megadta a találatot. A hátralévő tíz perc a szokásosnál is feszültebb légkörben zajlott le.


Détári Lajos,
a Ferencváros szakmai igazgatója a mérkőzés után azt mondta, nem kezd el bírózni, majd így folytatta: “a külső körülményekkel lehetne foglalkozni, de le kell higgadnom. Ugyanakkor holnap majd fellapozom a szabálykönyvet, hogy mit kell adni egy olyan szituációnál, amikor az alapvonalon túl egy játékos a közönségbe kilövi a labdát. A második gólnál 2-3 méteres les volt, a partjelző nem fújta be.

Úgy érzem, hogy szereztünk egy pontot, és nem elveszítettünk kettőt, de kíváncsi lennék, hogy mi lett volna, ha nem adják meg az ETO második gólját, illetve, ha a labdaelrúgásnál az ellenfél játékosa megkapja a második sárga lapját” – így az egykori világválogatott, aki ezzel együtt gratulált csapatának a bajnokesélyes Győr elleni bravúros pontszerzéshez.

Pintér Attila még egyszer sem nyert egykori csapata, a Ferencváros ellen, most sem: “gratulálok a csapatnak, mert nagyon jól játszott az Üllői úton, és több olyan helyzetet is kidolgoztak, ami eldönthette volna a mérkőzést. Sajnos ezek kimaradtak. A mérkőzés hajrájában 7-8 percig emberhátrányban voltunk, ez biztosan nem tett jót a csapatnak, akkor jó lett volna egyenlő létszámban játszani. Mindkét csapat a győzelemre játszott, az utolsó 5 percben is volt két lehetőségünk” – mondta a jelenleg két ponttal a Debrecen mögött a második helyen álló Győr vezetőedzője.

A Debrecen egy pocsék meccsen 0-0-t játszott Pakson, így össze kell szednie magát ahhoz, hogy végül révbe is érjen a nagy menetelés után.

A mérkőzés összefoglalója:

Eredmény – OTP Bank Liga, 24. forduló
Albert Stadion, 6000 néző, Vezette: Iványi
Ferencváros-Győri ETO FC 2-2 (1-2)
Ferencváros: Jova – Grúz, Balog Z., Klein – Jovanovic, Józsi (Busai, 73.), Hakola (Zsivoczky, 69.), Sváb – Beliczky, Pölöskey (Oláh, 55.), Simic Szakmai igazgató: Détári Lajos
Győr: Stevanovic – Babic, Djordjevic, Fehér Z. – Koltai (Dinjar, 56.), Pátkai, Kamber, Völgyi – Trajkovic, Strestík (Ahjupera, 66.), Varga R. (Dudás, 75.) Vezetőedző: Pintér Attila
Gólszerzők: Beliczky (21.), Stevanovic (78., öngól), illetve Trajkovic (15.), Djordjevic (24.)
Sárga lap: Józsi (34.), Pölöskey (54.), Jovanovic (88.), illetve Kamber (20.), Babic (49.), Strestík (50.), Varga R. (71.), Trajkovic (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik