Foci

Hajnallal gálázott a Stuttgart

A magyar légióssal felálló Stuttgart simán, 4-1-re legyőzte a vendég Werdert a német labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.

Pedig az első félidő alapján nem tűnt úgy, hogy nagyarányú győzelmet ünnepelhetnek a hazaiak, ugyanis 25 percnyi játék után a vendég Werder Bremen került előnybe: Marin középre adásáról csúnyán lemaradt Ulreich kapus, így a hosszún érkező Rosenbergnek csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba passzoljon (0-1). A bekapott gól felrázta a Stuttgartot, ugyanis még az első félidőben megfordították az eredményt: előbb Gentner akasztott a vendég kapuba egy óriási bombát, majd egy sarokrúgás után Harnik volt fejjel eredményes (2-1).

A szünetet követően Harnik megszerezte második találatát, így már kétgólos előnybe kerültek a hazaiak. Hiába hajtottak a brémaiak, nem tudtak közelebb férkőzni a Stuttgarthoz, sőt, a hazaiak mégegyszer betaláltak, eldöntve a mérkőzés sorsát. Cacau egy szöglet után talált be fejjel, így kialakult a 4-1-es végeredmény.

Hajnal Tamás a 80. percig pályán volt, akkor lecserélte őt edzője. A magyar középpályásnak több helyzete is adódott a gólszerzésre, de nem tudott eredményes lenni.

Nem nehezítette meg a Werder a hazaiak dolgát:

 

Eredmény – Bundesliga, 31. forduló
VfB Stuttgart-Werder Bremen 4-1 (2-1)
Gólszerzők: Gentner (37.), Harnik (45., 53.), Cacau (89.), illetve Rosenberg (25.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik