Foci

Ritkán látható öngól és döntetlen Debrecenben

A listavezető DVSC-TEVA hazai pályán játszott 1-1-es döntetlent az FGSZ Siófokkal az OTP Bank Liga 23. fordulójában. Dajan Simac óriási öngólt lőtt.

Győzelmi kényszerbe került a bajnoki címvédő Debrecen, ugyanis a Győr pénteki sikerével egy pontra feljött a Lokira a tabellán. Ehhez képest az első 45 percben a DVSC-TEVA nem sok veszélyt jelentett a siófoki kapura, a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a vendégvédelemmel. A Siófok még ennyit sem mutatott támadásban, így mondhatni megváltás volt a szünet.

Fordulás után már kissé pörgősebb volt a mérkőzés, majd az 57. percben megtört a jég, vezetést szerzett a Debrecen: Mészáros Norbert lopakodott fel egy támadáshoz, majd Szakály védők mögé belöbbölt labdáját állítás nélkül, ballal bombázta a hosszú felső sarokba (1-0).

Bő tíz minutummal később jött is az első ígéretes vendég helyzet, egy szabadrúgás után Pál Szabolcs fejelhetett, azonban annyira meglepte a tiszta ziccer, hogy a kapu mellé csúsztatott. Kisvártatva újabb gólszerzési lehetőség adódott a Siófok előtt, a csereként beálló Nagy István azonban hat méterről a kapu fölé tekert.

A hajrába érve aztán a semmiből szerzett gólt a Balaton-parti legénység, egy felívelt labdát Dajan Simac nem tudott megszelídíteni, végső elkeseredésében pedig belebikázott a játékszerbe, amely a kissé kint álló Novakovic kapus felett a hálóba hullott (1-1) – hihetetlenül nagy öngól!

A végén így is nyerhetett volna a Loki, azonban Lengyel Dániel a gólvonalról fejelte ki a labdát egy hazai akció után, majd Ribánszki szedte ki a bogyót az alsóból Coulibaly lövése után, maradt az 1-1. A DVSC előnye így már csak két pont az üldöző Győr előtt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló
Debrecen, 5000 néző, Vezette: Berke Balázs
DVSC-TEVA – FGSZ Siófok 1-1 (0-0)
DVSC: Novakovic – Nagy Z. (Nikolov 50.), Simac (Máté 82.), Mészáros, Korhut – Bódi, Varga J., Szakály P., Bouadla – Nikolic (Kulcsár 56.), Coulibaly Vezetőedző: Kondás Elemér

Siófok: Ribánszki – Mogyorósi, Nyári, Lengyel, Kiss Zs. – Pál (Horváth B. 91.), Kecskés, Egerszegi, Heffler (Nagy I. 64.) – Sowunmi (Kanta 73.), Simon A. Vezetőedző: Mihalecz István

Gólszerzők: Mészáros (57.), illetve Simac (80., öngól)
Sárga lap: Nagy Z. (36.), Szakály P. (63.), illetve Egerszegi (34.), Heffler (64.), Kiss Zs. (84.), Kecskés (89.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik