Foci

Fiatal tehetségért harcolnak az angol topklubok

Nick Powellre, az angol negyedosztályú Crewe Alexandra alig 18 éves labdarúgójára fáj a foga a Premier League elitalakulatainak.

Az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City is pályázik Nick Powellre. Nyáron mindhárom élcsapat készen áll egy átigazolási ajánlattal előrukkolni a mindössze 1,5 millió fontot kóstáló fiúért.

Nem lesz viszont könnyű dolga egyik nagyágyúnak sem, hiszen a Crewe Alexandra még legalább egy évig soraiban szeretné tudni Powellt.

“A legnagyobb klubok érdeklődnek Powell felől. Az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City is szimatolt utána, de nem eladó. 1,5 millió fontra saccoljuk az árát, de Dario Gradi, a gárda sportigazgatója hallani sem akar az eladásáról. Gradi híres utánpótlás-neveléséről, s könnyen meggyőzi az ifjú tehetségeket, hogy maradjanak még s csiszolják tudásukat. Powell támadó középpályásként és csatárként is remekül szuperál, de idővel szervezőként is bevethető lehet. Minden megvan benne, hogy klasszis szülessen belőle” – mondta a givemefootball.com oldalnak a klub egyik alkalmazottja.

Gradi, aki két periódusban összesen 26 évig volt menedzsere a Crewe-nak, tavaly novembertől az ifiakadémiáért felelős a csapatnál. Az olasz származású szakember többek között David Platt, Geoff Thomas, Robbie Savage, Danny Murphy, David Vaughan és Dean Ashton ifjúsági pályafutását segítette napról napra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik