Foci

Újra kupadöntőzne a Vidi és a KTE

Szerdán kiderül, kik jutnak a magyar labdarúgó Ligakupa döntőjébe. Lépéselőnyben a Videoton és a Kecskemét.

A Videoton lehet az első együttes, amely kiharcolja a részvételt a kupasorozat fináléjában, a székesfehérváriak ugyanis szerda délután fél négykor fogadják a Pápát a Sóstói Stadionban. A Vidi az első meccsen kissé álmosan kezdett, azonban a második negyvenöt percben a többi közt Milan Peric remek játékának is köszönhetően 3-0-ra nyert, így igencsak meglepő lenne, ha búcsúzna a visszavágón.

„A 180 perces párbaj második 90 perce vár ránk szerdán, melyre komolyan készülünk. Apróbb sérülésekkel bajlódó játékosaink közül páran pihenni fognak, hogy mihamarabb teljesen egészségesek legyenek. Ugyanakkor a lehető legerősebb összeállításunkban fogunk pályára lépni, hiszen nagyon fontos számunkra, hogy bejussunk a Ligakupa döntőjébe” – mondta Paulo Sousa, a Vidi portugál trénere a vidi.hu-nak.

Ifjabb Bene Ferenc és legénysége tudja, hogy nem a Lombard a párharc esélyese, ám a pápaiak továbbjutási szándékkal kerekednek fel.

Videoton – Lombard Pápa 15 óra 30 perc (TV: Sport2)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, Vezeti: Pintér Csaba

Este hat órától aztán már minden szem Debrecenre szegeződik majd. A Kecskemét a hírös városban rendesen elkalapálta a Lokit, a lilák 4-0-ra nyerték meg az odavágót. Ezzel nem csak kedvező helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően, de a DVSC 36 meccse tartó veretlenségi szériájának vetettek véget.

„Sajnos Kecskeméten 4-0-ra kikaptunk, de ez nem azt jelenti, hogy feladtuk és holnap feltartott kezekkel lépünk pályára. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, mert szeretnénk sikeresen zárni ezt a mérkőzést. Mindenképpen az a célunk, hogy hazai pályán legyőzzük a KTE csapatát, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle” – így Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője a dvsc.hu-nak.

Török László, a KTE szakmai igazgatója nem tekinti lefutottnak a párharcot, így a lehető legerősebb összeállításban utazik a csapat Debrecenbe.

„Mindenképpen tovább szeretnénk jutni, a legnagyobb hiba lenne ha esetleg lazán vennénk a munkát és lebecsülnénk a Debrecent. A klub életében nagy siker lenne a döntő és szeretnénk szurkolóinkat is meglepni ezzel” – idézi Törököt a kecskemetite.hu.

DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 18 óra (TV: Sport1-SportM)
Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, Vezeti: Takács János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik