Foci

A KTE-nél büszkék a fiatalokra

A Kecskemét 4-1-re győzött a Bozsik-stadionban az OTP Bank Liga pénteki mérkőzésén, Török László a fiatalok teljesítményét emelte ki.

Ahogyan arról beszámoltunk, az NB I. 21. fordulójának nyitómeccsén nagyon sima vendégsiker született: a KTE 4-1-re verte a Budapest Honvédot.

A találkozón Lencse László három gólt lőtt, mellette Vladan Savic volt eredményes a lila-fehéreknél, míg a Honvédból Faggyas Milán szerzett gólt. A Kecskemét még sohasem kapott ki az élvonalban a fővárosi csapattól.

“Olyan mérkőzést veszettünk el, amit meg akartunk nyerni. Sajnos pont azokat a hibákat követtük el amiket nem akartunk, illetve külön figyelnünk kellett volna rá. Nem éreztem igazi tüzet a játékosokban, nem volt benne a győzelem a játékunkban” – nyilatkozta Supka Attila, a hazaiak mestere a találkozót követően.

Sokkal elégedettebb volt az egykoron a Honvédnál is dolgozó Török László, a KTE szakmai igazgatója:

“Tudtuk, hogy a Honvédnak egy ilyen sorozat után megfelelő tartása van, ennek megfelelően állítottuk össze a csapatrészeket is. Két 93-as és egy 92-es játékos is pályára lépett, és jól éltek a lehetőséggel. Tegnap volt egy szurkolói ankétunk is, ahol pont ezt hangsúlyoztuk, hogy ezeket a fiatalokat be kell építeni szépen folyamatosan”.

A Kecskemét 31 pontos, a Honvédnak 36 pontja van.

A találkozó összefoglalója (a hangminőség rossz):

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik