Foci

Nikolics és a játékvezető megmentette a Videotont

Az MTK egy félidő után 2-0-ra vezetett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, de végül egy ajándék tizenegyessel (is) 3-2-re kikapott.

Az első félidő után kevesen gondolták volna, hogy öt gól esik a mérkőzésen, ráadásul a végén a vendégek örülhetnek. A Magyar Kupa első elődöntőjének első mérkőzésén ugyanis a másodosztályú MTK alaposan meglepte az NB I.-ben bajnok Videotont.

A 6. percben Könyves szerezte meg a vezetést a fővárosiaknak, Ladányi passza után Szolnoki mellől lőtt a kapuba. A Videoton takaréklángon játszott, és az első 45 percben gyakorlatilag egyetlen helyzete sem volt. Nem úgy az MTK-nak, amely Könyves révén a 26. percben megduplázta az előnyt: egy Vadnai álltal betekert labdát Szolnoki Roland mellett lőtt a kapuba.

Több szemtanú állítása szerint a Videoton válogatott játékosa, Sándor György perceket töltött a játékvezető öltözőjében a szünetben.

Fábián Mihály a mérkőzést követően a Sport24 kérdésére elmondta, Sándor György, a Videoton játékosa egy vitatott szituációt kért számon rajta, amire ő azt mondta, ezt ne a folyosón beszéljék meg. A játékos belépett a bíró öltözőjébe, mire Fábián szerint valaki rájuk csukta az ajtót. Miután megvitatták az esetet, a játékos elhagyta az öltözőt.

A második játékrészre beállt a székesfehérváriak Jolly Jokere, Nemanja Nikolics, aki most is bizonyította, kiváló csatár, aki jól száll be a padról. Az 52. percben remekül tekert a kapuba, majd a 63. percben egy Walter Lee-től kapott labdát készített le Torghellének, aki kilőtte a hosszút, a labda azért megpattant egy védőn.


Fábián Mihály
játékvezető gondoskodott arról, hogy a Videoton ne csak jó eredményt érjen el az első mérkőzésen, hanem győzzön is: a 85. percben Walter Lee a 16-os vonalánál beleugrott Wolfe-ba, a bíró 11-est ítélt, amelyet Nikolics értékesített (a fehérvári játékos színészi teljesítményét is lehetett volna díjazni).

Két perccel később Ladányinak – talán szigorúan – egyből pirosat mutatott fel Fábián (odalépett nyújtott lábbal ellenfelének), így az MTK emberhátrányban fejezte be a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzését.

Eredmény – Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés
MTK Hungária – Videoton 2-3 (2-0)
gólszerzők: Könyves (6., 26.), illetve Nikolics (52., 85., a másodikat 11-esből), Torghelle (63.)
piros lap: Ladányi (87.)
A visszavágót április 10-én rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik