Foci

Pintér győzelemmel térne vissza

Az edzőváltáson átesett Győr az ETO Parkban a Siófok gárdáját fogadja a labdarúgó NB I. pénteki játéknapján.

Amint arról beszámoltunk Csertői Aurél volt az első tréner 2012-ben a labdarúgó NB I.-ben, akitől megvált a klubja. Helyére az előzetes híreknek megfelelően Pintér Attilát ültette a győri vezetőség a kispadra.

Az egy év múltán visszatérő edzővel kapcsolatos döntést azzal indokolták, hogy ő már ismeri a keret jelentős részét, így azonnal fel tudja venni a ritmust, nem kell kísérletezgetni.

Hogy ez milyen hatással lesz a játékosokra, az majd ma este kiderül, mindenesetre az esetek többségében lendületet ad egy csapatnak egy új edző érkezése. Pintér Attila mentalitását ismerve nem is lehet ez másként, mint mondta, nem szabad a múlttal foglalkozni, csak az előtte álló feladatra koncentrál, a cél továbbra is a bajnoki cím.

Ehhez mindenképpen le kell győzniük a kiesés ellen küzdő FGSZ Siófok csapatát, akik jelenleg a tabella 15. helyén szerénykednek, így nagy falatnak ígérkezik megszorongatni a második helyen álló Rába-partiakat. Érdekesség, hogy az ETO színeiben 33 alkalommal pályára lépő Eugene Fomumbod siófoki játékosként tér vissza Győrbe.

Az első idei fordulóban mindkét csapat idegenben lépett pályára: a győriek a Haladás ellen szereztek pontot, míg a Siófok csapata az Újpesttel játszott döntetlent. Az esélyek alapján ezzel az eredménnyel mindössze a Balaton-partiak lennének elégedettek, hiszen a kiesés ellen menekülőknek minden pont számít, kiváltképp, ha azt egy élcsapat ellen szerzik. A második helyen álló zöld-fehérek egyértelmű célja a győzelem, hiszen pontvesztés esetén jelentős hátrányba kerülhetnek a Debrecennel szemben.

OTP Bank Liga, 19. forduló
Győri ETO FC – FGSZ-Siófok
ETO Park, 18 óra, vezeti: Szilasi Szabolcs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik