Foci

Ismét Bogdánt dicséri a Bolton menedzsere

A Bolton Wanderers labdarúgócsapatának hivatalos weboldalán Owen Coyle menedzser a magyar kapust magasztalja.

Az nb1.hu oldal idézi a Premier League-ben szereplő Bolton Wanders hivatalos weboldalát, merthogy ismét a középpontba került Bogdán Ádám elmúlt hetekben mutatott nagyszerű teljesítménye.

A 24 éves magyar kapus Jussi Jaaskelainen januári combsérülését követően került a kezdőcsapatba, és bár a finn legenda felépült, továbbra is a magyar nevével kezdődik a csapat összeállítása.

„Mindig is tudtuk, hogy Ádám kiemelkedő tudású kapus. Nagyon szerencsés, hogy együtt dolgozhat a Premier League olyan ikonjával, mint Jussi. Igazi verseny van közöttük” – kezdte, majd kitért a jelenlegi helyzetre is: „Jussi kétségbeesetten szeretne visszakerülni a kapuba. Ami engem illet, Ádámot szenzációs labdarúgónak tartom, és szeretném megadni neki ugyanazt a bizalmat, amit korábban Jussinak” – mondta Owen Coyle, a Bolton menedzsere.

Bogdán is nyilatkozott a Bolton Newsnak, megemlítette, hogy nagyon kemény sorozat előtt áll a csapat, nehéz lesz a bennmaradás kiharcolása.

„Ez most olyan, mint egy minibajnokság. Tizenegy forduló van hátra, utolsóelőttiek vagyunk, nagyon, nagyon nehéz a helyzetünk. Olyan ez a kiesőzónában álló csapatok között, mint egy kis bajnokság” – véli a magyar válogatott kapus, aki szombaton a Buzsáky Ákost foglalkoztató Queens Park Rangers ellen folytathatja jó szereplését.

Jól megy a magyar kapusoknak, IDE KATTINTVA elolvashatod, mióta nem kapott gólt Megyeri Balázs az Olympiakoszban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik