Foci

Menesztették a Chelsea edzőjét

A gyenge szereplés miatt a Chelsea labdarúgócsapata megvált a portugál André Villas-Boastól.

A londoni klub vasárnap hivatalos közleményben tudatta, hogy a klub megvált André Villas-Boastól, helyette pedig a szezon végéig ideiglenesen az eddigi másodedző, Roberto Di Matteo veszi át a menedzseri szerepet a csapatnál.

A klub hivatalos honlapján megjelent közleményben megköszönték Villas-Boas eddigi munkáját. Mint írják, sajnálják, hogy ilyen hamar meg kellett szakadnia az együttműködésnek.

A Chelsea szombaton a West Bromwich otthonában szenvedett vereséget a bajnokságban, mindössze az ötödik helyen állnak az angol élvonalbeli pontvadászatban. Lampardék a Bajnokok Ligájában sincsenek könnyű helyzetben, a nyolcaddöntő első mérkőzésén 3-1-re kikaptak a Napoli vendégeként.


“Sajnos az eredmények alakulása és a csapat teljesítménye nem volt megfelelő, és a fejlődés jelei sem mutatkoztak a szezon kulcsfontosságú időszakában. Az együttes még áll a Bajnokok Ligájában, az FA Kupában, valamint küzd a legjobb négybe kerülésért a Premier League-ben is. Célunk, hogy a lehető legversenyképesebbek maradjunk minden sorozatban. Mindezt szem előtt tartva a változtatás volt az egyetlen lehetőségünk”
– olvasható a kékek honlapján.

Külön pikantériája az esetnek, hogy José Mourinho kedden Londonba utazott, amit hétfőn újból megismétel majd. Hogy miért, azt egyelőre senki sem tudja…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik