Foci

Leszólta a magyar válogatottat az erdélyi szakember

Bölöni László nem számol a magyar labdarúgó-válogatottal a románokkal egy csoportban lévő világbajnoki selejtező sorozaton.

A gsp.ro romániai sportportál megkeresésére nyilatkozott a román válogatott egykori szakvezetője, aki elmondta, hogy véleménye szerint nem került nehéz csoportba válogatottjuk, hiszen a törököktől és a magyar válogatottól nem lenne normális dolog tartani.

A román válogatottnak két ellenfele lehet a 2014-es világbajnoki selejtezőkön, az egyik éppen ők maguk, míg a másik természetesen a csoport toronymagas esélyese, a holland nemzeti csapat.

Elismerte, hogy bár nem ismeri a jelenlegi keretet, de úgy tudja, hogy 5-6 év kell az újjáépítéséhez. Majd megjegyezte, ezt a magyarok már 30 éve csinálják, és ugyan ismer egy-két magyar játékost,  nem sűrűn kerül kapcsolatba a magyar futballal.

A mieink Hollandia, Törökország, Románia, Észtország és Andorra ellen küzdenek majd szeptembertől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik