Foci

A Diósgyőr megvált Lippaitól

A diósgyőri labdarúgóklub pénteken szerződést bontott bundagyanúba keveredett csapatkapitányával, Lippai Ákossal.

“Egy csapatkapitánynak minden tekintetben példát kell mutatnia, akire felnézhetnek a klubnál futballozó fiatal gyerekek is. Azzal, hogy előállították, majd házi őrizetbe helyezték, helyrehozhatatlan károkat okozott. Jogkör híján azt nem tudjuk megítélni, hogy valóban bűnös-e, de bízunk a nyomozó hatóság munkájában és az igazságszolgáltatásban”mondta az együttes honlapján Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója.

A sportvezető azzal indokolta a döntést, számukra rendkívül fontos, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön a DVTK-ra, továbbá létkérdés, hogy a klub nevét tisztán tartsák.

“Mindemellett az MLSZ március elsején életbe lépett szabálymódosítása értelmében Lippai Ákos biztosan nem látogathatja a DVTK edzéseit, nem léphet pályára a jogerős bírósági döntésig, amire akár évek múlva kerülhet sor.

Ezért a játékossal a mai napon szerződést bontottunk” – olvasható a dvtk.eu oldalon.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel négy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, aki harminc napra házi őrizetbe került, tagadja bűnösségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik