Foci

Sikeres kecskeméti túra a Manchester Unitednél

A KTE labdarúgócsapatának szakmai igazgatója, Török László és fia is eredményesen zárta a tanulmányútját, amelyet a Unitednél töltöttek.

A KTE labdarúgócsapatának szakmai igazgatója a Pro Licences edzőtanfolyamának keretében ismét a Manchester Unitednél járt. Már másodszor vezetett oda az útja, ezúttal is Temesvári Miklósnak köszönhet sokat a tréner.

Az ő kapcsolatai révén sikerült korábban Sir Alex Fergusonnal is találkoznia a kecskeméti szakembernek, aki most magával vitte fiát is egy jó kis edzésre a United korosztályos csapataival.

Török László megtekintette az Ajax elleni Európa Liga-meccset, majd azt, miként regenerálnak a meccs után a játékosok. Kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az utánpótlás-nevelés sajátosságait megfigyelje, már csak azért is, mert Kecskeméten a felnőtt csapattól az U17-ig minden az ő irányítása alá tartozik:

“Manchesterben minden profi, az akadémiai képzés kapcsán például kiemelném, hogy korosztályonként 16 gyereket foglalkoztatnak és nagyon hosszú, alapos kiválogatás zajlik ami példaértékű. Az U11-es edzés például egy fedett 80×54-es csarnokban volt.

Minden nap Ferguson irodájában kezdeni, találkozni a sztárokkal pedig leírhatatlan. Ferguson egyébként egy nagyon közvetlen ember, ezúttal is vittünk neki tipikusan hazai ajándékokat” – nyilatkozta Török a kecskeméti klub weboldalának.

A szakemberrel tartott fia is, aki jó benyomást keltett a hírek szerint a helyiekre:

“Brian McClair, a United akadémia vezetőjével egyeztetve legutóbb abban maradtunk, hozzam ki magammal legközelebb egy edzésre. Carringtonban aztán be is állt az U11-es edzésre, ami 90 perces volt, ebből 60 perc kifejezetten a technikára volt kihegyezve, 30 pedig a játékra.

Az egymás közti játékban gólig és kapufáig jutott, jól ment neki, az edzésszerelést pedig meg is kapta ajándékba. Nem kell hangsúlyoznom mekkora élmény volt neki ez az út, hiszen a MU TV külön interjút is csinált vele az edzésen, ráadásul a legnagyobb sztárokkal is találkozhatott” – számolt be az élményekről Török László.

Ryan Giggs és a kis Török – nagy találkozás

Az UEFA Pro Licences képzés május 20-22-én fejeződik be a záróvizsgával.

A Kecskemét viszont már hétvégén elkezdi a bajnokságot, vasárnap 16 órától a Diósgyőrt fogadják, az érdeklődés hatalmas, a meccset az M1 16 órától közvetíti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik