Foci

Szerdáig pénz állhat a házhoz Zalában

Szerdáig aláírják a szerződést a "titkos" befektetővel, ezzel megmenekülhet a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő ZTE FC.

Nagy Ferenc, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő, 92 éves egyesület tulajdonosa a múlt héten jelentette be, hogy sikerült támogatót találnia, de a szerződés aláírásáig hétpecsétes titokként kezeli a megmentő nevét. A sportvezető korábbi állítása szerint az anyagi problémák tavaly novemberben kezdődtek, a ZTE azóta nem tud bért fizetni a klubnál dolgozóknak, beleértve a játékosokat és a szakmai stábot egyaránt.

Az új szponzor mellett az átigazolási időszak hajrájában játékoseladásból is igyekszik bevételre szert tenni a klub. Meyét a Debrecen, Kambert a Győr, Varga Róbertet a Kecskemét vásárolta meg.

Az “érkezési oldalon” mostanáig csak a szlovén első osztályú Lendva csapatától visszatért két saját nevelésű játékos, Polareczki Roland és Kocsis Adrián szerepelt. Előbbivel 2015-ig, utóbbival 2016-ig kötöttek szerződést. Az átigazolási szezon utolsó napján azonban két játékos, a román Miahi Nicorec és a grúz Giorgi Ganugrava Győrből érkezett kölcsönben az idény végéig, ráadásul úgy, hogy az idegenlégiósok fizetését az ETO állja.

Az elnök szerint további olyan labdarúgók igazolhatnak még a csapathoz, akik nem rendelkeznek szerződéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik