A fellebbezést az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetése ellen nyújtott be a Rába-parti klub. A gyorsított eljárás miatt akár már tavasszal döntés születhet az ügyben. Az OTP Bank Ligában jelenleg második együttest két évre – maximum egy részvételre – kizárta az európai kupasorozatokból, s 50 ezer euróra büntette az UEFA. A csapat vezetősége két hete nyújtotta be fellebbezését.
Az egyesület honlapja pénteken arról számolt be, hogy megkapta a CAS gyorsított eljárásról szóló határozatát, miután az UEFA nem emelt ellene kifogást. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor tartja meg a tárgyalást a Sportdöntőbíróság, ugyanakkor a győriek már minden szükséges iratot benyújtottak az ügyhöz, de az UEFA még tehet kiegészítést a perrel kapcsolatban.
“Kérni fogjuk a soronkívüliséget, a döntés végrehajtásának felfüggesztését és azt, hogy teljes egészében változtassa meg a pénzbüntetést és a kitiltást a CAS – nyilatkozta a honlapnak Klement Tibor, az ETO ügyvezető igazgatója. – Meggyőződésem, hogy ezen a fórumon a jog és az igazság fog érvényre jutni, nem pedig egy európai szövetség belső szabályozása. A három kívánságból az első már teljesült, reméljük a hasonló folytatást.”
A büntetést azért szabta ki tavaly az UEFA, mert a fegyelmi bizottság szerint a magyar együttes tavaly úgy játszott az Európa Liga selejtezőjének 1., 2., 3. és utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben az UEFA licenckövetelményeinek. A testület úgy vélte, a Győri ETO FC nem tett eleget 2009. december 31-én lejárt tartozási kötelezettségének. A klub álláspontja viszont az, hogy észt játékosa, Jarmo Ahjupera vételárának maradékát, 50 000 eurót addig nem fizethette ki, amíg a futballista korábbi egyesülete nem állított ki számlát róla. Klement korábban azt mondta, hogy a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg Győrbe, és azután ki is egyenlítették a tartozást.