Csütörtök van, játszik a Manchester United

Meccsdömpinget rendeznek a labdarúgó Európa Ligában, pályán a United, a városi rivális City, a címvédő Porto. A tét a 16 közé jutás.

Miután a Manchester United kiesett a Bajnokok Ligája csoportkörében (a Basel verte ki őket az utolsó meccsen aratott győzelmével), Sir Alex Ferguson, az angolok ikonikus menedzsere azt mondta, semmit sem tud az Európa Ligáról, csupán annyit, hogy a meccseket csütörtökön rendezik.

A skót szakember azóta bizonyára tájékozottabb lett, és mivel a Ligakupából és az FA Kupából is búcsúzott a társaság, az angol bajnokság mellett ma már az EL-ben is tervei lehetnek a csapatnak.

A United az 1995/96-os szezon óta kizárólag a BL-ben szerepelt, így az Ajax elleni csütörtöki mérkőzés egy új korszak kezdetét jelenti. Rövid lesz a korszak, mert bizonyosnak tűnik, hogy a jövő szezonban is a BL-ben indulhat a gárda.

A STORY4 honlapja is élőben közvetíti a Vörös Ördögök mérkőzését.

Az Ajax is a Bajnokok Ligájából érkezett, és a decemberi nyoni sorsoláson hihetetlen véletlennek köszönhetően került össze a két csapat, már az első párban őket húzták ki a gömbökből… (a második pár a Manchester City-Porto duó volt).

Wayne Rooney, a csapat kiváló támadója azért nyerni szeretne: “Nagyon sok jó csapat van talpon az Európa Ligában, igazi kihívás a sorozat. Meg akarjuk nyerni az EL-t, nagyszerű érzés lenne, ha mi lennénk az első United-társaság, aki megnyeri, ez a célunk”.

“Két hónapja estünk ki a BL-ből, azon már rég túlléptünk. Az európai porondon maradni elég motiváló tényező, ott akarunk lenni a romániai döntőben. Így vannak ezzel a drukkereink is. Tisztelem az Ajaxot, azt, amit elértek az elmúlt években, ahogyan játsszák a focit és ahogyan felépítik a klubot” – mondta Sir Alex Ferguson.

Frank de Boer, a hollandok mestere így várja a találkozót: “Évek óta az egységben rejlik a United ereje. Ez Ferguson érdeme, akiért mindent megtesznek a játékosok újra és újra. Az olyan játékosoknak, mint Rooney, Nani vagy Wellbeck, nem lehet adni 5 méternyi területet, mindig két méteren belül kell maradnunk, amikor fogjuk őket. Akkor lehet esélyünk”.

A másik csúcsmeccs a címvédő Porto és a Manchester City öszecsapása lesz. Mi, magyarok különösen figyelünk majd az AZ-Anderlecht mérkőzésre, ott ugyanis Juhász Rolandért szoríthatunk.

Európa Liga, csütörtöki program
Lokomotiv Moszkva – Athletic Bilbao 18 óra
Ajax – Manchester United 19 óra – STORY TV
Salzburg – Metlaist Harkiv 19 óra
AZ – Anderlecht 19 óra
Lazio – Atletico Madrid 19 óra
Plzen – Schalke 04 19 óra
Legia Varsó – Sporting 19 óra
Porto – Manchester City 21 óra
Stoke – Valencia 21 óra
Wisla Krakkó – Standard Liege 21 óra
Udinese – PAOK 21 óra
Hannover – Club Brugge 21 óra
Steaua Bukarest – Twente 21 óra
Trabzonspor – PSV 21 óra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.