Foci

Bogdánék, Buzsákyék és a Chelsea is kikapott

Az Everton simán verte a Chelsea-t az angol bajnokság 25. fordulójában, az Arsenal hátrányból, Henry 91. percben szerzett góljával győzött.

Fordulatos, érdekes mérkőzéseket hozott az angol bajnokság szombat délutáni fordulója. A Chelsea az Everton ellen akarta kijavítani a hazai pályán elherdált Manchester United elleni mérkőzést, akkor 3-0-ról lett iksz a Uniteddal szemben a végeredmény.

Most egyetlen pontot sem szerzett Andre Villas-Boas csapata, ugyanis mostani szokásához híven rendkívül meddő játékot mutatott. Nem úgy az Everton, amely nagyon össze van rakva. Még úgy is, hogy a Tottenhamtől visszatérő Pienaar, valamint a Los Angeles Galaxyba hamarosan visszatérő Donovan az instabilitást képezi a csapatban.

Fernando Torres már több mint 1100 perce nem szerzett gólt a londoniaknál, most sem tette, igaz, volt két helyzete is, amely ezzel kecsegtetett. Már az 5. percben megszerezte a vezetést a liverpooli csapat, a végig nagy kedvvel játszó Pineaar révén. Ugyancsak remekelt Straqualursi, akinek szintén gól lett a jutalma, a 71. percben.

A Chelsea számára még a 4. hely is veszélyben van a Premier League-ben.

A Chelsea vereségének körülményei:

Az Arsenal kihasználta a Chelsea bukását, nem is akármilyen koreogárfia mellett. Az utóbbi időben remeklő Sunderland még vezetett Wenger csapata ellen (a 70. percben), de Ramsey egyenlíteni tudott öt perccel később. A slusszpoén és a katarzis a 92. percben következett be. A jogosan kritizált Arsavin adott gólpasszt a hamarosan az Egyesült Állampokba visszatérő Thierry Henrynak. A francia így góllal kezdett (a Leeds ellen a ligakupában), és góllal fejezte be régi-új karrierjét az Arsenalnál.

Az Arsenal győzelme képekben:

Ami a magyarokat illeti: Bogdán Ádám kezdett a Boltonban, amely az utolsó helyen álló Wigan ellen kikapott, ezzel nagyon nehéz helyzetbe került.

Buzsáky Ákos is a kezdőcsapatban kapott helyet sérülését követően a QPR-ban, de a londoniak már a félidőre háromgólos hátrányba kerültek az utolsó előtti Blackburn ellenében. A magyar középpályás a 68. percig a pályán volt, akkor az a Mackie állt a helyére, aki később kétszer is beköszönt, elviselhetővé téve ezzel a vereség mértékét.

A tabella alsó fele nagyon összetömörült, ezzel együtt nagyon nagy bajban vannak a magyar érdekeltségű együttesek, a későbbiekben a kiesés ellen kell küzdeniük, ez végleg eldőlt ezen a szombaton.

Eredmények – Premier League
Everton – Chelsea 2-0
gólszerzők: Pienaar (5.), Straqualursi (71.)
Bolton Wanderers – Wigan 1-2
gólszerzők: Davies (67.), illetve Caldwell (43.), McArthur (76.)
Blackburn – Queens Park Rangers 3-2
gólszerzők: Yakubu (15.), Nzonzi (23.), Onuoha (öngól, 45+4.), illetve Mackie (71., 92.)
Sunderland – Arsenal 1-2
gólszerzők: McClean (70.), illetve Ramsey (75.), Henry (92.)
Fulham – Stoke City 2-1
gólszerzők: Pogrebnyak (16.), Sorensen (28., öngól), illetve Shawcross (78.)
Swansea – Norwich City 2-3
gólszerzők: Graham (23., 87., a másodikat 11-esből), illetve Holt (47., 63.), Pilkington (51.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik