Foci

Eladja tulajdonrészét a ZTE tulajdonosa

Nagyon nehéz helyzetben van a Zalaegerszeg labdarúgócsapata. A pénteki sajtótájékoztatón még nem volt szó a megszűnésről.

A Zalaegerszeg együttese katasztrofálisan szerepelt a magyar bajnokság első 17 fordulójában, hiszen egyetlen győzelmet sem szereztek, így joggal állnak a tabella utolsó helyén, és jelentős a hátrányuk a 14., még bent maradó pozíciótól.

A csapat anyagi helyzete nagyjából egyenesen arányos az eredményességgel, Nagy Ferenc klubtulajdonos az elmúlt időszakban már a visszalépés lehetőségét is vizionálta. Pénteken sajtótájékoztatón mondták el, mi a helyzet a Zeténél.

A sportvezető elmondta, először novemberben adódtak fizetési nehézségek, nem folytak be a várt szponzori pénzek, ez később feszültséget eredményezett, de Nagy szerint a szakvezetés és a játékosok türelmesek voltak.

“Sajnos mára kiderült, hogy nem sikerült befektetőt találni, így kb. 90-95 millió forintos összeg hiányzik a kasszából. A jó hír viszont az, hogy az elkövetkező időszakban a bevételi oldalon többszáz millió forint realizálódhat” – mondta Nagy Ferenc.

A ZTE szeretett volna hat játékost igazolni, de nemhogy ez nem sikerült, játékosokat eladni sem tudtak, így onnan sem érkezett pénz a klubhoz.

“Leülünk a játékosokkal, egyenként elbeszélgetünk mindenkivel, felvázoljuk a helyzetet és várható a jövőt. Ha segítség, akkor én felajánlom a tulajdonrészemet, a részvényeimet! Hiszem, hogy segítséggel túl tudunk lépni a jelenlegi kaotikus állapoton! Remélem, hogy együtt meg tudjuk oldani ezt a feladatot!” – olvasható Nagy véleménye a klub hivatalos weboldalán.

A csapattól nem igazolható senki szabadon, ez csak akkor következhet be, ha a játékosok feljelentik a ZTE-t, erről azonban még nem számolhatunk be.

Prukner László vezetőedző szerint nagyon nehéz a helyzet, a játékosok most érezték meg, hogy nem biztos az egzisztenciájuk. A szombati edzőmeccs elmarad, a játékosok nem lépnek pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik