Foci

Gyönyörű játékkal hetet lőtt az Arsenal

A londoniak kiütötték a Blackburn Roverst a Premier League szombat kora délutáni mérkőzésén. Van Persie triplázott.

A Bolton Wanderers elleni idegenbeli 0-0 (a meccsen Bogdán Ádám védte a Bolton kapuját) után hazai pályán próbált meg javítani mérlegén a BL-indulásért küzdő Arsenal.

Ez nagyon könnyen sikerült neki, ugyanis ellenfele, a Blackburn ezúttal is azt az arcát mutatta, amelyik miatt a Rovers szurkolói utálják a menedzsert, Steve Keant. Pedig a vendégek a Manchester Unitedet is képesek voltak legyőzni a szilveszteri fordulóban. Most erre esélyük sem volt.

Még akkor sem, ha Robin van Persie második percben szerzett góljára (Walcottól érkezett a passz, 1-0) még bombagóllal válaszolt a csapat. A norvég Pedersen 22 méteres szabadrúgását nem tudta hárítani Szczeszny (1-1).


Van Persie
hat perccel később lemásolta első gólját Walcottal, az angol válogatott szélső megint jobbról adott be, menetrendszerűen érkezett a holland, máris 2-1 állt az eredményjelzőn, sőt. Egy szép támadás végén a jobb oldalon Oxlade-Chamberlainhez került a labda, a kapust is kicselezte, majd az üres kapuba lőtt (3-1).

Még inkább reményvesztett lett a Rovers helyzete, amikor Givet páros lábbal ment neki van Persie-nek, amiért azonnal pirosat kapott a játékvezetőtől. A francia az öltözőbe menet bocsánatot kért Wengertől

A második félidő elejét legalább úgy megnyomta az Arsenal, ahogy az Aston Villa elleni FA-kupa meccset, amikor 0-2-ről 3-2-re fordított. Most is hármat rámoltak, a 18 éves Oxlade-Chamberlain második gólját is megszerezte a felnőtt csapatban, a holland gólvágó pedig mesterhármassá “fejlesztette” mai mérlegét. A kakukktojás Arteta, aki egy lepattanó lövést továbbított a Blackburn kapujába.

És aztán jött a slusszpoén: az Arsenal hetedik gólját van Persie passzából a csereként beálló Thierry Henry szerezte. A francia tehát visszatérése után bajnokin is betalált. Hollywoodi koreográfia.

Az Ágyúsok még sohasem szereztek hét gólt az Emirates Stadionban.

Eredmények – Premier League
Arsenal – Blackburn Rovers 7-1 (3-1)
gólszerzők: van Persie (2., 38., 61.), Oxlade-Chamberlain (40., 54.), Arteta (51.), Henry (93.), illetve Pedersen (32.) 
piros lap: Givet (43.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik