Foci

Vass és Feczesin repítette a Bresciát

Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság pénteki játéknapján Vass Ádám és Feczesin Róbert is gólt szerzett.

Két magyarral a kezdőcsapatban vágott neki a Brescia együttese a Serie B 21. fordulójának, a Vass Ádámmal és Feczesin Róberttel felálló hazaiak ellenfele a Crotone volt.

Már a 14. percben megszerezte a vezetést a Brescia, El Kaddouri talált a hálóba.

A vendégek nem tudtak válaszolni, a második félidőben pedig a magyar légiósok segítségével eldöntötte a meccset a hazai gárda. Vass a 64. percben Feczesin passza után kilőtte a jobb felsőt, ezzel megszerezte első gólját a szezonban.

A magyar középpályást három perccel később lecserélték, Feczesin viszont pályán maradt, és a 74. minutumban beállította a 3-0-s végeredményt. A Brescia győzelmével megelőzte mai ellenfelét a tabellán, és a 14. helyre ugrott fel.

Eközben a Sampdoria csapatában is pályára lépett két magyar, de ők már nem korántsem lehetnek boldogok, csapatuk ugyanis hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Varese gárdájától.

Laczkó Zsolt végig a pályán volt, míg Koman Vladimir a 85. percben csereként lépett pályára, a 93. percben pedig (röviddel a vendégek győztes gólja után) piros lapot kapott.

Eredmények – Serie B, 21. forduló
Brescia – Crotone 3-0 (1-0)
Gólszerzők: El Kaddouri (14.), Vass (64.), Feczesin (74.)
Sampdoria – Varese 0-1 (0-0)
Gólszerző: Damonte (91.)
Kiállítva: Koman (93.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik