Foci

A City a Liverpool ellen javított

Az angol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának rangadóján a Manchester City 3-0-ra legyőzte a Liverpoolt.

A Sunderland elleni vereség után hazai pályán javíthatott a Manchester City együttese a Premier League-ben, de nem várt könnyű feladat Roberto Mancini legénységére, hiszen a tabella hatodik helyén álló Liverpool érkezett vendégségbe.

A Vörösök nem is játszottak ijedten, még tíz perc sem telt el a meccsből, amikor Downing ziccerben léphetett ki, de Hart hárította a próbálkozását. Ez sokba került a Liverpoolnak, hiszen pár perccel később megszerezte a vezetést a City: Agüero lövése Reina alatt csusszant a hálóba, nagy kapusbaki volt.

Kenny Dalglish csapata nem tört össze, tovább próbálkoztak a gólszerzéssel, de ezen az estén ez nem jött össze nekik. Sőt, a 33. percben Yaya Touré egy szöglet után a vendégek hálójába csúsztatott, így kétgólos előnnyel mehetett pihenni a listavezető.

A folytatásban ugyan gyűrték egymást a csapatok, de sok izgalom nem történt, majd Barry megkapta a második sárga lapját, így emberelőnybe került a Pool. Nem sokkal később azonban mégis a hazaiak szereztek újabb gólt, Milner értékesített magabiztosan egy büntetőt.

A Manchester City 3-0-ra nyert, ezzel javított a legutóbbi zakó után, a Liverpool pedig elszenvedte negyedik vereségét a bajnokságban.

A mérkőzés összefoglalója:

Kedden további két mérkőzést rendeztek az angol élvonalban: a Tottenham hazai pályán kissé nehezen, Defoe második félidőben szerzett találatának köszönhetően verte a West Bromwich együttesét, míg a Sunderland idegenben ütötte ki 4-1-re a Wigan gárdáját.

Eredmények – Premier League, 20. forduló
Manchester City-FC Liverpool 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Agüero (11.), Touré (33.), Milner (75., 11-esből)
Piros lap: Barry (73., Manchester)
Tottenham Hotspur-West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
Gólszerző: Defoe (63.)
Wigan Athletic-Sunderland 1-4 (0-1)
Gólszerzők: Rodallega (62.), illetve Gardner (45.), McClean (55.),  Sessegnon (73.), Vaughan (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik