Foci

Garancsi: Nem volt elég profi

A Videoton tulajdonosa közleményben tudatta, miért menesztették Bekő Balázst a klubtól.

Mi is írtunk róla a héten, hogy december 15-től már nem Bekő Balázsnak hívják Paulo Sousa vezetőedző segítőjét Székesfehérváron. A klub akkor strukturális átalakítással indokolta a döntést, Bekő a fehervar.hír24-nek ugyanakkor elmondta, hidegzuhanyként érte a döntés, amelynek szerinte semmilyen előzménye nem volt. A szakember összesen 31 évet töltött el a fehérvári labdarúgásban.

Szombaton Garancsi István, a piros-kékek tulajdonos egy, a klub honlapján megjelent közleményben foglalkozott az esettel és csalódottságának adott hangot, amiért ekkora visszhangja lett az ügynek.

„Értetlenül állok a felháborodás előtt, amely a Videoton FC és egyik kollégánk távozásával kapcsolatban tapasztalható. A munkáltatói jogok gyakorlója – aki munkaszerződést köthet és bonthat a Videoton FC-nél – Tassy Márk ügyvezető felmondta a szerződést, és az abban foglaltak teljes körű betartásával a legkorrektebb és a legtisztább körülmények között lezárta a munkakapcsolatot.

Abban a vitában nem szeretnék részt venni, melyet Bekő Balázs arra vonatkozó nyilatkozatai eredményeztek, melyekben azt állította, hogy nem voltak előzményei a döntésnek. Nem szeretném Őt meghazudtolni!


Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a munkát, melyet végzett, nem azon a színvonalon, nem azzal a figyelemmel, nem azzal a kompromisszumkészséggel, nem azzal az elszántsággal és profizmussal végezte, mint amelyet elvártunk tőle. Klubunk a szerződésben foglalt kötelezettségeinek megfelelően, ahogy minden más esetben is, most is eleget tett, így nincs tartozásunk Bekő Balázs felé sem. A kollegális kötődések rendezése nem a klub feladata, az érintettek magánügye”
– írta Garancsi István a vidi.hu-n.

A tulajdonos azt is megjegyezte, hogy egy felelősségteljes váláshoz két fél szükséges, akik elfogadják egymás döntését és nem kérnek számon egymáson oda nem illő dolgokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik