Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője arról számolt be pénteken, hogy H. Gyula, K. Norbert és T. Richárd az újabb gyanúsítottak, akik mindannyian a Siófok labdarúgói voltak, illetve utóbbi jelenleg is az. Ezenkívül elmondta, hogy – a gyanú szerint – a 2008. november 9-én lejátszott Siófok-Zalaegerszeg mérkőzésen (1-4) manipulált eredmény született.
Hozzátette, az új gyanúsítottakat – akiknek a nevét a nyomozás érdekei miatt nem hozták eddig nyilvánosságra – még a múlt héten hallgatták ki. Mindhárman panasszal éltek a gyanúsítással szemben, de vallomást tettek, melyben tagadták a vádakat, s mindhárman szabadlábon védekezhetnek. Megjegyezte még, hogy velük 16-ra nőtt a gyanúsítottak, az újabb mérkőzéssel pedig 13-ra a manipulált összecsapások száma.
Fazekas az újonnan megnevezett mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy K. Norbert ismeretlen személy megbízásából megállapodott S. Lászlóval, H. Gáborral és H. Gyulával, hogy fejenként 10 000 euróért a Siófok legalább két góllal veszítse el a mérkőzést. Előbbi kettő már a meccs előtt megkapta a pénzt, utóbbi pedig utána vette át.
T. Richárddal kapcsolatban elmondta, ő egy korábban már megnevezett mérkőzésen, a 2009. május 23-án lejátszott Zalaegerszeg-Siófok (5-3) bajnoki találkozón vett részt a manipulációban, s bűntársaihoz hasonlóan 3000 ezer eurót kapott ezért.
A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor, Sütő László, és Andruskó Attila labdarúgókat, továbbá Aczél Zoltán akkori vezetőedzőt – aki az újonnan megnevezett meccs alkalmával még nem dolgozott Siófokon – és K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban meggyanúsították a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.