Foci

Erősödik a belga vonal Újpesten

A belga Filips Dhondt lett az Újpest ügyvezető igazgatója, aki hazája több klubjánál töltött be hasonló tisztséget, részt vett a 2000-es Eb szervezésében is.

Az Újpest FC közös megegyezéssel szerződést bontott dr. Bartha Csaba ügyvezető igazgatóval, Csehi István azonban továbbra is marad az Újpest FC ügyvezető igazgatója.

Filips Dhondt 17 éve dolgozik a futball világában, négy éven keresztül a Cercle Bruges, kilenc éven keresztül az FC Bruges, majd egy éven át a Zulte-Waregem ügyvezető igazgatója volt.

Filips Dhondt egy éven keresztül igazgatója volt a 2000-es, belga-holland közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság központi szervezőbizottságának is.

“Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt időszakban itt és Belgiumban is, amikor idejöttem, már akkor mondtam, hogy érkezni fog majd valaki a vezetésbe – vezette fel az Dhondt bemutatását Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa. – Az ő személyében úgy gondolom, megtaláltuk a megfelelő embert.”

“Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Remélem, hogy a tapasztalataimmal nagy sikereket érhetünk majd el a jövőben, egészséges ambícióval vágok neki ennek a feladatnak” – nyilatkozta Filips Dhondt.

Dhondt szerint az Újpest a gyengébb őszi szereplés miatt a bajnokságban már nem nagyon nyújthat kiemelkedő produkciót, így elsősorban a Magyar Kupa-mérkőzésekre kell összpontosítania az együttesnek.

A lila-fehérek szombaton a Kaposvár második csapatát búcsúztatták a sorozat nyolcaddöntőjében, a legjobb nyolc között pedig a Bajával találkoznak majd. Távolabbi céljai között azt jelölte meg, hogy a klub “önellátó” legyen, azaz a bevételeiből tartsa fenn magát.

Roderick Duchatelet beszélt a téli átigazolási szezonról, elmondta, hogy mindenképpen szeretnék megerősíteni a keretet, ennek megfelelően legalább két-három futballista érkezése várható. A tulajdonos továbbá megerősítette, hogy töretlen a bizalom Zoran Spisljak vezetőedző iránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik