Foci

Hátrányban az Újpest a Magyar Kupában

A labdarúgó Magyar Kupa 5. fordulójában már két mérkőzésen dől el a továbbjutás. Az Újpestnek még küzdenie kell.

Biztosan lesz NB II.-es együttes a legjobb nyolc között, ez már korábban kiderült, hiszen a nyolcaddöntő sorsolásakor a Baja és a Kozármisleny egymással került szembe.

Az NB II. Nyugati csoportjában szereplő két stabil középcsapat közül a szerdai első meccs után a Baja érezheti magát nagyobb biztonságban. Kormos László két góljának köszönhetően ugyanis 2-0-ra nyert a Duna parti együttes.

A Kaposvár egyedüli élvonalbeli klubként elmondhatja magáról, hogy második csapata is részese még a Magyar Kupának. A Kaposvár II az Újpesttel került össze, és eddig úgy tűnik, helyt is áll a lila-fehérek ellen.

A szerda délutáni találkozón a 34. percben megszerezte a vezetést az Újpest, Tajthy passzából Kabát volt eredményes. A gól után volt még helyzete az első félidőben Zoran Spisljak csapatának, de a szerencse nem állta fővárosiak mellé.

A fordulás után is fölényben volt a vendégcsapat, de elszórakozták a helyzetet, az NB III.-as Kaposvár II pedig megbüntette ezt: a 79. percben a rendkívül nagy kedvvel játszó Diallo kapura fejelt, Balajczáról kipattant a labda, amit Haruna visszakotorta a kapuba.

És ezzel még nem volt vége, a 91. percben Haruna újra betalált, miután lerázta Szokolt és Balajcza mellett is elhúzta. Ezzel 2-1-es hátrányból várja a visszavágót az Újpest számol be az ujpest.hu oldal.

A Kaposvár első számú csapata az NB III.-as Putnok otthonában vendégeskedett. A kiscsapat az előző körben a Kis-csapatot, a Paksot búcsúztatta. Nos, most meg kellett elégednie a döntetlennel a Putnoknak. A 19. percben vezetést szerzett a Sisa-csapat, a 70. percben viszont egyenlíteni tudott a hazai együttes.

Eredmények – Magyar Kupa, 5. forduló
Kaposvár II – Újpest 2-1
gólszerzők: Haruna (2), illetve Kabát
Putnok – Kaposvár 1-1
Baja – Kozármisleny 2-0
gólszerző: Kormos (2)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik