Foci

Megvan a ZTE első győzelme, gólzápor Pakson

A szezon első győzelmét szerezte meg a Zalaegerszeg, miután a Ligakupában tét nélküli meccsen 3-0-ra verte a Haladást.

Nagy böjt végére ért a ZTE labdarúgócsapata. A bajnokságban pocsékul szereplő Prukner-csapat (amely korábban a Magyar Kupából is kiesett a Kaposvár II ellen) most bebizonyította, tud nyerni is.

A Ligakupa A csoportjában már nem volt tétje a Haladás elleni mérkőzésének, hiszen a Pápa jutott tovább a csoportból. Mindkét vezetőedző az NB III-as keretet küldte pályára, a végén a hazaiak magabiztosan győztek.

A D csoportban ismét gólgazdag meccset vívott a Paks, amely az Újpestet verte 5-3-ra. Rendkívül fordulatos volt a meccs, először az Újpest vezetett, majd kétszer is a Paks, a lilák egyenlíteni tudtak (3-3) – számol be az ujpestfc.hu. Jött azonban Magasföldi és Vayer, és eldöntötték a három pont sorsát. A fővárosiaknak azért volt fontos a meccs, mert a következő körbe a csoportgyőztesek mellett a három legjobb második is továbblép, ez lehetett volna az Újpest is.

A Vasas és a Mezőkövesd is gólzáporos meccset vívott. A 2. percben már vezettek a hazaiak, majd jött a 8. percben a vendégek egyenlítő találata. Még újra vezetett Marijan Vlak együttese, de az 56. és 60. percben négy perc alatt megfordította a találkozót a Mezőkövesd. A legvégén aztán a slusszpoén is a vendégeké lett, a 91. percben is betaláltak.

Eredmények – Ligakupa, 6. forduló
A csoport:
Zalaegerszeg – Haladás 3-0
Az A csoport végeredménye: 1. Pápa 13 pont, 2. Győr 9 pont, 3. Haladás 7 pont, 4. ZTE 4 pont
D csoport:
MVM Paks – Újpest 5-3
gólszerzők: Gévay (18.), Hrpeka (45.), Magasföldi (52., 75.), Vayer (78.), illetve Balogh B. (9.), Wilson (51.), Markovic (66.)
A D csoport állása. 1. Kecskemét 12 pont, 2. Paks 10 pont, 3. Újpest 10 pont, 4. Szolnok 0 pont
E csoport:
Vasas – Mezőkövesd 2-4
A D-csoport állása: 1. Debrecen 13 pont, 2. Diósgyőr 10 pont, 3. Mezőkövesd 4 pont, 4. Vasas 1 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik