Foci

Durcásak a lengyelek, kevesen lesznek a lelátón

Csupán hétezer jegyet sikerült eladni 12 óráig az esti, poznani Lengyelország-Magyarország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre.

Egy évvel ezelőtt az Elefántcsontparttal szembeni barátságos találkozón 42 ezer szurkoló foglalt helyet a poznani városi stadion zsúfolásig megtelt lelátóin. Minden jel szerint azonban a hazai válogatottnak az utolsó idei összecsapásán a nézők félig sem töltik meg az arénát.

Ennek valószínűleg fő oka a jegyek drágasága: míg egy évvel ezelőtt – a hivatalosan két hónappal korábban átadott stadionban – 20-60 zlotyba (1400-4200 forint) kerültek a belépőjegyek, most 40-120 zlotyt (2800-8400 forint) kérnek értük. A kevés érdeklődő is a legolcsóbb, kapuk mögötti helyekre váltott jegyet.

A szurkolók csalódottak amiatt is, hogy a szövetség döntése értelmében lekerült a válogatott játékosok mezéről a lengyel címerben látható koronás sas. A wroclawi stadionban a nemzeti együttes edzése alatt kifeszítettek egy transzparenst a következő szöveggel: “A hagyomány kötelez – az új meznek senki se drukkol”.

Múlt pénteken az olaszok elleni barátságos mérkőzésen, melyen már a sas nélküli mezben játszott a lengyel csapat, pedig kórusban skandálták: “Hol a sas?”

 

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik