Hamarosan kezdődik az orosz élvonal, a Premjer Liga rájátszása, amelyet az Anzsi Mahacskala, Dzsudzsák Balázs csapata a nyolcadik helyről kezd – mindjárt a másik „orosz” magyar, Huszti Szabolcs csapata, a Zenit Szentpétervár ellen.
A dagesztáni klub megbízott vezetőedzője, Andrej Gorgyejev és sportigazgatója, German Csisztyjakov eljött a Puskás Ferenc Stadionba, hogy szemtanúja legyen az Albert Flórián emléke előtt tisztelgő mérkőzésnek, s természetesen az Anzsi egyik ékköve, Dzsudzsák Balázs játékának.
– Tetszett Dzsudzsák játéka? – érdeklődtünk Csisztyjakovtól.
– Hogyne, de ami még jobban tetszett, hogy a lelátóról nézve nyomát sem láttuk sérülésének, a kulcscsonttörésnek. Szóval, messziről úgy tűnt, teljesen gyógyult, egészséges.
– Dzsudzsákot, a sokmillió eurós befektetést, vagy Dzsudzsáákot, az embert félti?
– Természetesen az utóbbit.
– Csak azért kérdem, mert nem megszokott, hogy egy mamutklub szinte teljes vezérkara eljöjjön Budapestre a légiósa kedvéért.
– Számunkra ez természetes. Az Anzsinál ez így szokás.
– Szóval, mit szólt Dzsudzsák góljához?
– Technikailag tökéletes volt az emelés, világklasszis megoldás volt.
– És az a beadása, amiből Priskin csodás gólt fejelt?
– Szintén csúcs volt, de azért ne felejtsük el, hogy Liechtenstein volt az ellenfél.
– Végül is milyen meggondolásból látogatták meg Dzsudzsákot?
– Találkozni akartunk a családjával, látja, most is itt van mellettem az édesanyja (kap is egy puszit a mamától – a szerk.), tudja, kiváló a kapcsolatunk a Dzsudzsák-famíliával.
Rengeteget jelent számunkra az a Dzsudzsák, aki eddig volt, de még többet az, aki lehet belőle, és reményeink szerint lesz is.
– Mit tippel az orosz bajnokság rájátszására?
– Jaj, kérdezzen könnyebbet! Minden meccs külön történet lesz, egyik csapat erősebb, mint a másik. Mindjárt az egyik legerősebbel kezdünk, a Zenittel, Szentpéterváron.
– Ahol egy másik magyar játszik…
– Igen, Huszti Szabolcs. Tényleg, mi van vele? Miért nem játszott, sőt, még a keretben sem volt, miért?
– Nem is tudja? Összekülönbözött a szövetségi kapitánnyal, egy éve egy válogatott meccs előtt otthagyta a csapatot.
– Erről nem is hallottam…
Andrej Gorgyejev szeptember 28-án vette át a menesztett Gadzsi Gadzsijev helyét, egyelőre megbízott edzőként dirigálja az Anzsit.
– Az ember azt hinné, hogy Mahacskalában, a milliárdos Kerimov klubjánál csak a pénz körül forog a világ. Erre itt vannak önök, a Puskás Ferenc Stadionban, puszilkodnak Dzsudzsák mamával, paskolják Vörösbaranyi József és Fülöp Ferenc – Dzsudzsák ügynökei – hátát, igazán barátságos emberek…
– Mert mindenki ilyen az Anzsinál, nem kell ezen csodálkozni. Attól még, hogy sok a pénz, lehetnek emberiek a viszonyok. Nekünk Dzsudzsák nem befektetés, nem egy adat a pénztárkönyvben, hanem egy hús-vér játékos, akiért nagyon aggódtunk, amikor eltörte a kulcscsontját.
– De most már elszállt az aggodalmuk, nem?
– Aki ilyen gólt rúg és ilyen gólpasszt ad, az teljesen egészséges. Nagyon sokat várunk tőle a közelgő rájátszásban.
– Elégedettek vele az eddigiek okán?
– Persze, éppen ezért adagoljuk olyan óvatosan a visszatérését. Nem akarjuk, hogy rásérüljön – habár, ahogy mondtam, immár teljesen egészséges.
– Megnyerik a bajnokságot?
– Könnyebbet kérdezzen.
– Akkor azt kérdezem, mikor éri utol az orosz bajnokság élvonala az európai élvonalat?
– Már utolérte. Gondoljon csak a Rubiny Kazanyra, a Zenitre. Ezek a csapatok már letették a névjegyüket az Európa Ligában.
– A Bajnokok Ligájára gondolok.
– Csak idő kérdése.
– Meg a pénzé. És abból van bőven.
– Igen, de a futballban a pénz nem minden. Ott van a Chelsea, annál gazdagabb klub nem kell. És mégsem tudott még BL-t nyerni.
A sikerhez a pénz csak a szükséges, de nem elégséges feltétel. Az idő legalább annyira fontos, és az drágább még a pénznél is. Tudja, a hagyomány nem megvásárolható.
– Egyébként tetszett ez a meccs?
– Nagyon is! Annak ellenére, hogy Liechtenstein nem volt komoly ellenfele a magyar válogatottnak. De ez a családias hangulat nagyon tetszik, ahogy a magyar játékosok most is itt beszélgetnek a családtagjaikkal a szurkolók körében.
Ilyesmi nálunk aligha képzelhető el. És az is megható volt, ahogy megemlékeztek erről a hatalmas labdarúgóról, Albert Flóriánról.
– Figyelte a magyar játékosokat? Úgy értem, Dzsudzsáktól eltekintve.
– Természetesen, hiszen edző vagyok. Ha már egyszer eljöttem Budapestre…
– És?
– Ha arra gondol, hogy megragadta-e a figyelmemet valaki a magyar válogatottból, akkor a válaszom határozott igen. Nem is egyvalaki.
– Ezek szerint előfordulhat, hogy Balázsnak lesz honfitársa is a játékostársai között?
– Ennek megvan a valószínűsége.
– Nevet, vagy neveket is mondana?
– Hogyne, hogy valaki más elhappolja előlünk!
