A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség először nem járult hozzá a szimbólum megjelenéséhez, majd ahhoz igen, hogy a futballisták a melegítőjükön hordhassák azt, és a Wembleyben sorra kerülő, spanyolok elleni barátságos találkozó gyászszünettel kezdődjön. Az indoklás szerint a mezeken sem politikai, sem vallási, sem reklámjellegű üzeneteket, feliratokat, jelképeket nem viselhetnek a játékosok.
David Cameron brit miniszterelnök szerdán felháborítónak és abszurdnak nevezte a FIFA tiltását, Vilmos herceg is tiltakozását fejezte ki, és kérték az álláspont felülvizsgálatát. Ezt követően járult hozzá a FIFA, hogy nem a mezen, hanem karszalagon legyen a pipacs.
Elsősorban a brit Nemzetközösség országaiban hagyományosan pipacsszirmokkal emlékeznek az I. világháborúban elhunytakra, mivel az eltemetett katonák sírján először ez a virág bújt ki a földből Flandriában. Az Emlékezés Napja november 11., 1918-ban ezen a napon ért véget hivatalosan az első világháború.
A Londonban pályára lépő angol mellett a walesi válogatott futballistái is szerettek volna pipacsot kitűzni a norvégok elleni, cardiffi találkozón, illetve a skótok is, akik Cipruson vendégszerepelnek. A brit média értesülése szerint a walesiek és a skótok az angolokhoz hasonlóan járnak el, és karszalagjukon ők is pipacsot viselnek majd.