Foci

A ZTE-t sokadszorra ütötték ki, nyert az Újpest

A Ligakupa 5. fordulójában a Zalaegerszeg labdarúgócsapata Pápán szaladt bele egy nagyarányú vereségbe. Gólgazdag lila-rangadó.

Három csapat verseng a továbblépésért a Ligakupa A csoportjában. Az ötödik forduló előtt a Pápa és a Haladás 7-7, a Győr 6 ponttal állt, a Zalaegerszeg 1 ponttal szerénykedett a kvartett utolsó pozíciójában.

A ZTE, amely a 15 őszi bajnoki fordulóban, valamint a Ligakupában és a Magyar Kupában sem tudott még győzni, ahhoz a Pápához látogatott, amely a 2. fordulóban 8-0-ra verte a zalai stadionban. Nos, ezúttal nem jutott el ifjabb Bene Ferenc együttese nyolcig, de azért így is kitömte Prukner László gárdáját.

A zalaegerszegiek vezetőedzője vegyes csapatot küldött pályára, jobbára az NB III.-as keret játszott. A félidőben 3-0-val fordultak a csapatok, a pápaiak még megtoldották eggyel a gólok számát, és sikerükkel nagy lépést tettek a továbbjutás felé.

A csoport másik találkozóján a Győr a Haladás otthonából elhozta a három pontot, ezzel feljött a második helyre a csoportban. Aleksidze és Ceolin találatára már csak szépíteni tudtak a szombathelyiek.

A D csoportban a két lila együttes, az Újpest és a Kecskemét jó szokásukhoz híven ismét fordulatos, gólgazdag találkozót vívott egymással. A KTE eddig százszázalékos volt a csoportban, most viszont elvesztette veretlenségét.

Rajczi szerzett vezetést a hazaiaknak, de Litsingi nem sokkal később egyenlített. Ekkor már emberhátrányban volt a KTE, mert Lencsét durva fault miatt kiállították. A félidő végén a kongói játékos duplázott, 2-1-es vendégelőnnyel vonultak pihenni a csapatok.

A második játékrészben csak a hazaiak szereztek gólt, hármat is, amivel megnyerték a mérkőzést. Rajczi három perccel a második középkezdés után betalált, majd a csereként beállt Lázár Bence vállalt szerepet két gólban is. Előbb a szintén csere Remilinek adott gólpasszt, majd Radanovic buktatása után 11-est értékesített. A szerb védőt is kiállította a játékvezető.

A csoportot ezzel együtt a Kecskemét vezeti, és mindkét csapatnak jó esélye van a továbblépésre.

A nap további mérkőzésein: Mezőkövesd-DVTK 1-3, Szolnok-Paks 0-4, MTK-Honvéd 0-3, illetve Gyirmót-Videoton 2-4.

Eredmény – Ligakupa, 5. forduló
A csoport:
Lombard Pápa – Zalaegerszeg 4-0
Haladás Sopron Bank – Győri ETO FC 1-2
A csoport állása: 1. Pápa 10 pont, 2. Győr 9 pont, 3. Haladás 7 pont, 4. ZTE 1 pont
D csoport:
Újpest-Kecskemét 4-2
gólszerzők: Rajczi (16., és 48.), Remili (74.), Lázár B. (85.), illetve Litsingi (19., és 43.)
A csoport állása: 1. KTE 12 pont, 2. Újpest 10 pont, 3. Paks 7 pont, 4. Szolnok 0 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik