Foci

Intelligens focistákat szeretne a Honvéd

A gödöllői Szent István Egyetem és a Magyar Futball Akadémia együttműködési megállapodást írt alá a fiatal kispesti labdarúgók továbbtanulásának segítéséről.

“Intelligens futballistákat szeretnénk képezni, a célunk az, hogy a sportolók tanuljanak, a tanulók pedig sportoljanak” – nyilatkozta a távirati irodának George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa. – A legtöbb felsőoktatási képzésben egy élsportolónak lehetetlen részt vennie, főként az időbeosztás miatt, a Szent István Egyetem ebben segít. Még a szerződés aláírása előtt kint voltak nálunk az intézmény képviselői, és azt kell mondjam, óriási érdeklődés volt a játékosok körében.”

“Akár egyéni tanrenddel is szeretnénk megteremteni a sportolóknak a megfelelő időkeretet, ugyanakkor szó sincs arról, hogy teljesítmény nélkül diplomát kapjanak. Mi abban próbálunk segíteni, hogy a vizsgáig való menetel nyugodt körülményeit megteremtsük. Ez jó az egyetemnek és jó a játékosoknak is” – mondta Solti László, az egyetem rektora.

A határozatlan időről szóló megállapodás kapcsán Szalai László, a Magyar Futball Akadémia vezetője hozzátette: a következő érettségiző osztály diákjai előtt “már nyitva áll az egyetem kapuja”, reményeik szerint pedig sok játékos választja majd ezt a továbbtanulási lehetőséget.

A gödöllői egyetem szeptember elején több sportszövetséggel és sportszervezettel, így a Magyar Atlétikai Szövetséggel, a Magyar Kézilabda Szövetséggel, a Magyar Vízilabda Szövetséggel, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, valamint a Ferencváros kézilabda- és vízilabda-szakosztályával kötött hasonló megállapodást az “Aegon-SZIE tanulj és sportolj” elnevezésű program keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik