Foci

A kormány megerősítette: új Puskás Stadion épül

Elfogadta a kormány a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót - közölte a kormányszóvivő.

Giró-Szász András elmondta, egy 40 ezer férőhelyes – igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető -, UEFA 5-ös kategóriájú sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból. A jelenlegi létesítmény elbontása 5 milliárdba kerül.

A stadion a “2011 végétől 2015-ig terjedő időszakban valósul meg” – mondta a kormányszóvivő.

A létesítmény átépítésére korábban nem szerepelt forrás a jövő évi költségvetésben, ugyanakkor Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő október elején úgy nyilatkozott: a kormány várhatóan még októberben dönt arról, hogy milyen költségkerettel, milyen fejlesztéseket lehet végrehajtani a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatban a következő esztendőben.

Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos október végén a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: kormányzati szinten nincs döntés a Puskás Stadion építéséről, és bár a végső szó kimondása nem az ő hatásköre, a beruházás túl drága, ezért érdemes lehet két kisebb, modern stadionnal segíteni a magyar futballt; ez a ferencvárosi és a debreceni aréna lenne.

Az 1953-ban épült létesítményt teljesen lebontanák, de az új építményben lenne olyan motívum, amely az elődöt idézné. A munka várhatóan négy-öt évig tart majd, az elkövetkező tíz évben pedig atlétikai stadion és kerékpárpálya is épülne a jelenlegi sportközpont területén.

Nemrég közöltünk egy képgalériát, amely bemutatja, milyen állapotban is van jelenleg az ország legnagyobb stadionja.

A Magyar Labdarúgó Szövetség egyébként Albert Flórián halála miatt úgy döntött, a november 11-i Liechenstein elleni válogatott mérkőzést nem Székesfehérváron, hanem a Puskás Ferenc Stadionban rendezik. A belépés ingyenes lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik