Foci

Fél óra alatt rendezte le a rangadót a Real

A Real Madrid hazai pályán 3-0-ra verte a Villarrealt a spanyol bajnokság szerdai játéknapján.

Szerda késő este került sor a Sárga tengeralattjáró fővárosi vendégjátékára, ám már a meccs elején úgy tűnt, itt csak egy csapat futott ki a pályára. A blancók egyből nekirontottak ellenfelüknek és már a harmadik percben a kapuban táncolt a labda Sergio Ramos fejesét követően, a játékvezető azonban les miatt – jogosan – érvénytelenítette ezt a találatot.

A Santiago Bernabéu közönsége ugyanakkor épphogy csak el tudta foglalni újra a helyét, amikor ismét talpra ugorhatott, Karim Benzema előbb a mellével megszelídítette a játékszert, majd átpöcizett Diego Lopez fölött, nagyon korán megszerezte a vezetést a Madrid. Kisvártatva gyakorlatilag a meccs is eldőlt, Di María ezúttal Kakát szolgálta ki, a brazil pedig nem hibázott a tizenhatos előteréből és az alsóba tekert.

A vendégeknek a továbbiakban is csak momentumai voltak, a Villarreal a kontrákra rendezkedett be inkább, a következő gólt pedig ismét a hazaiak szerezték, az addig két asszisztot jegyző argentin szélső ezúttal a góllövők közé iratkozott fel gall csapattársa szöktetése után – fél óra után padlón volt a Sárga tengeralattjáró.

A második felvonásra a Real elvette a lábát a gázpedálról, több teret engedett ellenfelének, amely ugyan vezetett tetszetős támadásokat, szépíteni azonban nem tudott. Több találat már nem született a meccsen, maradt a 3-0. A Real Madrid ezzel a győzelemmel továbbra is üldözi a fordulóban szintén győztes, egyben éllovas Levantét, a Villarreal pedig csak a 18.

Három remekbeszabott gól a Realtól:


Rm-Vil footyroom.com by footyroom

Még egy meccset rendeztek késő este, a Mallorca hiába vezetett a 16. perctől hazai pályán Castro góljával, a vendég Sporting Gijón a második félidőben fordítani tudott és végül a három pontot is elcsente a szigetlakóktól.

Eredmények – La Liga, 10. forduló
Real Madrid – Villarreal 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Benzema (6.), Kaká (11.), Di María (31.)
Mallorca – Sporting Gijón 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Castro (16.) illetve Bilic (49.), Victor (65. – öngól)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik