Foci

Őrült újpesti továbbjutás a kupában, kiesett a Pápa

24.hu
24.hu

2011. 10. 26. 16:48

A Honvéd után az Újpestet már nem tudta kiverni a Magyar Kupából a Szigetszentmiklós, de nagyon közel állt hozzá. A Baja kiverte a Pápát.

Az Újpest a Ferencváros elleni 0-3 után próbált javítani a Magyar Kupa legjobb 32 együttese között, a sors a Várhidi Péter-Horváth Ferenc páros által irányított Szigetszentmiklóst sodorta útjukba. Azt a csapatot, amely az előző körben hosszabbítás után kiverte a Budapest Honvédot a sorozatból.

Az első félidő igen rosszul kezdődött a lilák számára, mert Bonifert már a 7. percben vezetést szerzett az SZTK-nak, fejjel csapta be Balajczát (1-0). A lilák a Balajcza – Tajthy (Szokol, 78.), Rubus, Mihajlovics, Nagy P. – Markovics, Egerszegi – Simon K. (Kovács D., 68.), Barczi, Balogh B. (Zamostny, 46.) – Balajti összeállításban játszották le a 90 percet.

A második játékrész elején sem figyelt Zoran Spisljak együttese, mert három perccel a sípszó után az ex-ferencvárosi Somorjai talált a kapuba (2-0).

A második félidő közepén aztán feltámadt a lila-fehér együttes, a 71. percben Mihajlovic, két perccel később Barczi szerzett gólt, máris 2-2 volt az állás.

Nem sokáig, a 75. percben Rubust kiállította Alvaro Garcia játékvezető, a chilei második sárga lappal küldte le a fiatal védőt, majd a 81. percben egy előrevágott szabadrúgás után lepattanó labdát Fekete a kapuba vágott (3-2).

A 85. percben emberhátrányban egyenlített az Újpest: Barczi lőtte el messziről a labdát, elég gyengén, de Markovic beleért, és kikötött a játékszer a kapuban (3-3).

A végén nem született újabb gól, következhetett a hosszabbítás. Az SZTK már gyakorlott ebben, hiszen Supka Attila Honvédjét is így verték ki. Nos, a 97. percben ezzel együtt óriási esélyt kapott az UTE. Nem élt vele. Kezezés miatt 11-eshez jutottak a vendégek, de Barczi büntetőjét Kozma kapus kivédte.

Jöttek azonban még büntetők, tekintve, hogy nem született gól a kétszer 15 perc hosszabbítás alatt. Az elején senki nem hibázott, a vendégek kezdték, előbb Zamostny, majd később Kovács, Balajti következett, de Szamosi, Sadjo és Ngalle is válaszolni tudott. Barczi hetedikként betalált, jóvátette tehát hibáját, majd Kvekveskiri hibázott. 4-3 volt ekkor az Újpestnek. A vendégektől Nagy is hibázott, de Somorjai lemásolta őt, ezzel pedig vége lett a meccsnek.

Az Újpest drámai körülmények között jutott a legjobb 16 közé.

Ugyancsak 11-esek döntöttek Baján. A szerdán új, ifjabb Bene Ferencet edzőt szerződtető Lombard Pápa Bognár György csapatához látogatott. A Pápa már előző este elutazott és Bonyhádon szállt meg. Az együttest megbízott vezetőedzőként Kovács László irányította.

A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, de aztán a 11-esek során a hazaik jobban összpontosítottak és kiverték a gyengécske élvonalbeli csapatot.

A nap során továbblépett a Ferecnváros és a Videoton, kiesett viszont a Siófok – ezekről a meccsekről itt olvasható több információ.

A címvédő Kecskemét megizzadt Mezőkövesden, a Paks búcsúzott Putnokon – bővebben ITT.

Eredmények – Magyar Kupa, a legjobb 32 között
Szigetszentmiklós-Újpest 3-3 (11-esekkel 3-4)
gólok: Bonifert, Somorjai, Fekete, illetve Mihajlovic, Barczi, Markovic
Baja-Lombard Pápa 1-1 (11-esekkel 4-2)
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.