Foci

Módosítaná a lesszabályt a Beckenbauer-féle agytröszt

A lesszabály módosítását és a 16-oson belüli kisebb szabálytalanságok enyhébb megítélését javasolja a FIFA Beckenbauer vezette bizottsága.

A Beckenbauer-féle “kreatív” bizottságnak többek között az a feladata, hogy ötleteket fogalmazzon meg a sportág fejlesztésével kapcsolatban.

A játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnok német szakember azt mondta: a jelenlegi, aktív és passzív helyzetet is magában foglaló lesszabály túl bonyolult, az úgynevezett “tripla büntetés” (kiállítás, 11-es, eltiltás) pedig indokolatlanul szigorú.

“Egyszerűsíteni kellene a dolgokat, persze nem úgy, ahogy a kezdetekkor volt, de meg lehetne találni a középutat. Az én időmben sokkal egyszerűbb volt helyzet: a les az les volt, függetlenül attól, hol is volt a labda. A mostani szabály túl bonyolult” – fogalmazott Beckenbauer.

A jelenlegi szabályozás szerint a játék akkor is folytatódik, ha a támadó csapat egyik játékosa tisztán lesen áll, de nem avatkozik játékba. Amennyiben labdához ér, a lest befújják.

A német szakember szerint a 16-oson belül elkövetett, gólszerzést közvetlenül megakadályozó szabálytalanságokat csak súlyos esetben – például kezezés a gólvonalon, csúnya belemenés – kellene piros lappal büntetni. Más esetben a sárga kártya és a 11-es elég lenne.

“Ha csak egy egyszerű szabálytalanság történik, amikor a játékos megpróbálja megszerezni a labdát, de egy ütemmel elkésik, elég lenne a sárga lap és a büntető. Persze súlyos belemenés esetén, amely a pálya bármely pontján kiállítást érne, indokolt a piros lap” – magyarázta Beckenbauer.

A mostani javaslatok várhatóan márciusban kerülnek a sportág szabályalkotó testülete, az IFAB elé.

A 22 tagú FIFA-bizottságban Beckenbauer mellett olyan legendás labdarúgók kaptak helyet, mint például a háromszoros világbajnok brazil Pelé, vagy a szintén vb-győztes angol Sir Bobby Charlton, a brazil Cafú és a francia Christian Karembeu.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik