Attila, a zöld Monstrum:
Káprázatos délután volt! Agresszív, céltudatos, meggyőző játékkal vertük meg szombaton az Újpestet, amely kilencven percen keresztül csak keresgélte önmagát. De nemcsak a pályán szerepelt le a Dózsa, hanem a nézőtéren is.
A pokoli hangulatot végig a zöld armada biztosította, szurkolóink együtt lélegeztek a gyepen küzdő fiúkkal, a tábor élőképei, drapériái pedig eredetibbek, kidolgozottabbak voltak azoknál az elemeknél, amelyeket az ellen felvonultatott. Még zöld-fehér érzelműként is szívszorító volt nézni, ahogy az egyébként valóban halovány és harmatgyenge lila-fehér tizenegyet szabályosan cserbenhagyták drukkerei.Nem percek, hanem negyedórák teltek el anélkül, hogy a violák hallatták volna a hangjukat.
Ezzel együtt is van hiányérzetem: ezt az elképzelés nélküli, hitehagyott társaságot jól meg kellett volna szórni, akár 5-0 is lehetett volna már az első félidő végén, de lépjünk tovább. A szombati diadal elképesztő muníciót jelent a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt. Ezek után egyértelmű az elvárás: mindhárom, soron következő meccsünket be kell húzni, le kell győzni a hétvégén a Siófokot, majd az Albert-stadionban előbb a Paksot, utána pedig a Kaposvárt.
Ha ez sikerül, öt, zsinórban megnyert mérkőzés birtokában készülhetünk a két nagy rangadóra, a Diósgyőr elleni, idegenbeli, illetve a Debrecen elleni, hazai összecsapásra. A varázslatos szombat nyomán egymásra talált az együttes és a publikum. Minden adott ahhoz, hogy elinduljunk a felfelé a tabellán. Oda, ahová a Fradi mindig is tartozott.
Dani, a lila Siheder a meccs előtt még optimista volt:
Ez fájt…
Nem azért, mert kikaptunk a Fraditól, hanem, mert minősíthetetlen, borzasztó játékot produkáltunk az Üllői úton. Ahogy azt a mérkőzés tudósításban már posztoltam, a csapat olyan volt, mintha visszafele futna. Vagy húzná őket valaki hátulról.
Vegyük sorra: Mihajlovics volt a csapat leggyengébbje. A 23 éves, bosnyák védő az első gólnál úgy mozgott Somalia mellett, mintha Schmitt Pálnak adna díszkíséretet egy ’56-os ünnepségen. Rajczi Peti, akitől annyit vártunk, hogy hozza a kötelező gólját a zöldek ellen, a második perctől a verekedéssel foglalkozott. Nem beszélve arról, hogy egy lesen, egy eljátszott tizenegyesen kívül momentuma sem volt.
Simon, aki tavaly úgy csinált bolondot minden Fradi védőből, hogy meg sem erőltette magát, tegnap minden erejéből és minden igyekezetéből csak egy-egy látványos (esetleg hasznos) mozdulat sült ki. Talán az volt a baj, hogy a két a labdával valamit is kezdő újpesti, Barczi és Simon egymástól 60 méterre helyezkedett. Nehéz úgy, hogy az egyik a felüljárón, a másik az edzőpályán futkározik…
No, nem szeretném tovább elemezni a játékosokat, arra ott vannak az edzők. Elégedjünk meg annyival, hogy kiemelkedő teljesítmény nélkül, az átlag elvárásoknak sem tudott megfelelni az Újpest a Fradi-pályán.
Gratulálni persze nem fogok a zöldeknek. Nem ők nyertek, mi veszítettünk…
