Úgy tűnik, hetente kell írnunk a kisebbik valenciai csapatról, a Valencia UD együtteséről, amely hovatovább elhomályosítja a kétszeres BL-döntős városi „nagy testvért”, a Valencia CF-et.
Vannak csapatok, amelyek megérzik a nagy pillanat közeledtét, és így volt ezzel a Levante is vasárnap. Már jóval azt megelőzően, hogy este tízkor kifutott volna a gárda az El Madrigal stadionjának gyepére. A TVE egyes csatornájának déli híradásában a Spanyolország-szerte jól ismert és közkedvelt hírolvasó hölgy, María Escario így kezdte sportösszefoglalóját: „A Real Madrid 4-0-s málagai győzelmével vezeti a tabellát, persze annak függvényében, hogy ma este mit csinál a Levante UD Villarrealban.”
Már ekkor benne volt a levegőben, hogy nagy dolgok történnek az El Madrigalban. A Primera División legmagasabb átlagéletkorú társulatát – csaknem 32 év – csupa olyan veterán alkotja, akikre máshol nem tartottak igényt, akit mindenhonnan elzavartak, akik már mindent átéltek, és akiket semmi és senki nem tud megingatni. Az ellenfél szemébe néznek, nem sütik le a tekintetüket, és önbizalom sugárzik belőlük. Már átmentek minden nehézségen és csalódáson, az élet már nem tud újat mutatni nekik. Az az élet, amely a Levante UD csapatánál még egy – egy utolsó – lehetőséget adott nekik. Egy második, dicsőséges ifjúságot. És ezek az öreglegények bíznak magukban – máskülönben hogyan léphettek volna ilyen nyugodtan az El Madrigal gyepszőnyegére, félelem, elfogódottság nélkül.
A tapasztalatnak, a rutinnak nincs ára, nem lehet megfizetni.
És nekirontottak a Villarrealnak, és elsüllyesztették a Sárga Tengeralattjárót. Tizenhat percbe telt, hogy a játék képe az eredményjelzőn is megmutatkozzon. Nano labdát szerzett, egyből Valdót futtatta a baloldalon, aki Juanluhoz ívelt, és ő ugyanolyan gólt bombázott kapásból a hálóba a tizenhatos bal sarkától, mint korábban a Sevilla ellen. Juanlu kegyelmi állapotban van azóta, hogy néhány hete megszületett lánya, Martina. Nem véletlen, hogy a gól után jelentőségteljesen szopogatta a hüvelykujját.
A másodikat is Juanlo rúgta, Koné előkészítése után, sarokkal. Újabb hüvelykujjszopás. Koné, az elefántcsontparti center ma már nemcsak szalad, mint az első két fordulóban, hanem cselez, lő, beindul, előkészít. A harmadikat ő maga szerezte, villámgyors ellentámadásból, a léc alá, gyilkos erővel.
A meccs összefoglalója:
Ez a Levante már semmiben sem hasonlít az első két fordulóban remiző, lapos, unalmas Levantéra. Hat forduló, hat győzelem – ilyen sorozata még sohasem volt az 1909-ben alapított kiscsapatnak. Amely története során először áll a tabella tetején, és lenéz a Real Madridra, a Barcelonára, a Sevillára – mindenkire a földkerekség legszínvonalasabb bajnokságában.
Így hát bátran kijelenthetjük, hogy a Levante ott van, ahová nagyon kevés futballklub jutott el: a világ tetején.
Szerdán a Real Sociedad érkezik a Ciutat de Valéncia stadionba. Simán meglehet a hetedik győzelem sorozatban. Hat győzelem szériában már nem lehet véletlen. Olyan időket él a Levante, amelynek minden pillanatát ki kell élveznie. Nem tudni, mikor lesz rá megint lehetőség…
A Levante egyébként úgy vezeti nyolc fordulóban szerzett 20 pontjával a táblázatot, hogy eddig háromszor játszott otthon és ötször idegenben! A gólkülönbsége 14-3, a 33 éves Gustavo Adolfo Munúa összesen három gólt kapott, ezzel jelenleg ő vezet a Zamora-díjért folyó versenyben, amit a liga legjobb kapuvédője kap.
A Villarreal-győzelem után Juan Ignacio Martínez, azaz JIM így nyilatkozott:
„Természetesen elégedett vagyok, de igyekszem két lábbal a talajon maradni. Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy egy ilyen szép történet részese lehetek, olyan ez, mint egy álom, csak éppen ez maga a valóság. Nem is magam miatt vagyok boldog, hanem a Levante szurkolói miatt, akik már nagyon megérdemelték ezt a sikersorozatot.”
Martínez mester elismerte, hogy „Szenzációs érzés a Primera División tetejéről visszanézni a mezőnyre. Tény, hogy egy kis szerencsénk is volt ma este az első góllal, utána minden könnyebb lett, és éltünk a lehetőségeinkkel. Most élveznünk kell a pillanat varázsát, ami – remélem – minél tovább tart.”
JIM mester első élvonalbeli munkaadója a Levante, és a 47 éves szakvezető e pillanatban – papíron legalábbis – megelőzi José Mourinhót és Pep Guardiolát. Mindezt úgy, hogy az eddigi nyolc fordulóban már három óriást legyőzött (Real Madrid 1-0, Málaga 3-0, Villarreal 3-0), s a nyáron mindössze 400 000 eurót költött el az átigazolási piacon.
A Barça egyedül Alexis Sánchezre 26 milliót…
A Levante a szerénység mintaképe. De azért JIM beszólt a spanyol sajtónak az El Madrigalban. „Azért arra kíváncsi vagyok, mikor említik meg a Real Madrid egekig magasztalt kontrajátéka mellett, csak egy picike zárójelben, a Levante ellentámadásait…”
Martíneznek tökéletesen igaza van. Aki megnézi a meccs összefoglalóját, csak tapsolni tud a mesternek.
