Foci

Kuusela: a finneknek drukkoltam második hazámban

A finnek sikerként könyvelik el, hogy a magyar labdarúgó-válogatott otthonában gól nélküli döntetlent játszottak. Rokonvélemények.

Az urkán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőinek csoportküzdelmei kedden véget értek.

A magyar válogatott számára már nem volt tétje a Finnország elleni hazai találkozónak, és a vendégeknek sem, ennek ellenére a presztízs szempontjából jól jött volna a győzelem. Ez a 0 : 0 után elmaradt.

A mieink véleményét ide kattintva találhatjátok meg, az alábbiakban a finnek oldaláról hallhatunk összefoglalást.

JOONA TOIVO, a svéd Djurgården centerhalfja vállalkozott arra is, hogy összehasonlítsa a svéd és a magyar válogatottat.

– Mi motiválta önöket ezen a mindkét csapat számára lényegében tét nélküli mérkőzésen?

– A győzelem. Kell ennél erősebb motiváció? Győzni akartunk, visszavágni a finnországi 1 : 2-ért. Jól akartunk játszani, megmutatni, mire vagyunk képesek. Szerintem sikerült is.

– Miért játszottak most jobban, mint a finn-magyaron?

– Sok minden megváltozott az egy évvel ezelőtti, helsinki 1 : 2 óta. Az edző személye, a taktika, kicserélődött a csapat. Már pénteken igen jól futballoztunk a svédek ellen, csak akkor még kikaptunk – most sikerült pontot szereznünk.

– A svédek ellen is jobbak voltak.

– Magam is úgy gondolom.

– Mi a véleménye a magyar válogatottról, nemcsak a mai meccs alapján.

– Igazán gyors csapat. Gyors és technikás játékosok alkotják. Nagyon veszélyesek, de ma nem voltak azok.

– Melyik a jobb csapat, a svéd vagy a magyar?

– Úgy vélem, a svédek még valamivel erősebbek.


MARTTI KUUSELA,
aki 1993-ban magyar bajnoki címre vezette a Bp. Honvéd csapatát, televíziós kommentátorként volt jelen.

– Kinek drukkolt?

– Természetesen a finneknek, de feltörtek bennem az érzelmek, amikor a 18 évvel ezelőtti bajnokcsapatom játékosaival találkoztam. Például Csábi Józseffel a magyar válogatott pályaedzőjével, aki itt áll tőlem egy méterre. Magyarország a második hazám.

– Feltűnően jól játszottak!

– Igen, főleg az utolsó húsz percben, amikor meg is nyerhettük volna a meccset. Némiképp meglepődtem, mert a magyarok az utóbbi meccseiken roppant gyorsan, veszélyesen futballoztak, ma viszont…

– Igen?

– Szóval, a finn válogatott remekül védekezett, nem engedte kibontakozni az önök csapatát.

– Rövid időn belül játszottak a svéd és a magyar válogatottal is. Melyik a jobb?

– Nehéz megmondani. A svédeket rettentően nehéz megverni, de szerintem a magyar válogatott a jobb.

– Komolyan?

– Igen. Hiszen 2 : 1-re megverte a svédeket, nem?!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik